2024. március 28., csütörtök

Ötven éve a közösségek erejével

Jubileumot ünnepel a Négyesfogat rendezvénysorozat

1968-ban Doroszlón gyűltek össze a helyi, a gombosi, a kupuszinai művelődési élet akkori vezetői, hogy életre hívják a Négyesfogat nevű közös, művelődési rendezvénysorozat ötletét, tervét. A következő évben a Szilágyi közössége is csatlakozott a kezdeményezéshez, ebből nőtte ki magát az idővel több részre szakadt kilences-, hetes- és a máig meglévő ötösfogat is.

A doroszlói Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület, a gombosi Arany János Magyar Művelődési Egyesület, a kupuszinai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, a szilágyi József Attila Művelődési Egyesület csoportjainak közreműködésével zajló, a régi fogatos kocsikról, szánkókról nevet kapott eseménysorozat léte, sikere, öröme az évek múlásával is változatlan, szereplők és közönség számára egyaránt. A jubileumi műsor első két állomása, január 6-án Doroszló majd 7-én Kupuszina volt. Klenanc József, az idei házigazda, a gombosi Arany János MME képviselője mondott emlékező beszédet, vezette a zenében, táncban, vidám jelenetek sokaságában bővelkedő, csaknem három órás összeállítást.
A doroszlói színjátszók vidám jeleneteket mutattak be, Kálóci Alex, Hencsár Dorottya, Radics Leonóra, Varga Gitta, Gellér Zoltán, Traub Tihamér, Podnár Alen, Traub Dolli, Hegedűs Hajnalka közreműködésével.
A gombosiak képviseletében Sztepánovity Julianna slágereket énekelt, fiatalok egy csoportja a Tánc evolúciója című koreográfiát mutatta be, Kovács Krisztina és Sörföző Katinka koreográfiáját. A művelődési egyesület színjátszói rövid, vidám jelenetet mutattak be, Muskovics Károly, Bogyó Dániel, Kovács Krisztina, Kovács Krisztián szereplésével. Rendezte: Muskovics Károly, a sugó Sörfőző Katinka volt.
A kupuszinai Step táncegyüttes előadásában a Kelet című moderntánc-koreográfiát láthatta a közönség. A produkciót Ujlakos Stefánia koreografálta, Tót Zsaklina művészeti vezető gondos felügyelete mellett, a technikai részért Dobó Dániel felel. Bemutatkozott egy ifjú zenészekből álló új együttes, a neve Aces, tagjai: Pálinkás Ákos, Pudelka Valentin, Molnár Gábor, Tadián Zsolt és Novics Dávid.
Csernai Panna, Koleszár Judit és Dienes Blanka táncdalokat adott elő, Koleszár Nándor, Dienes Ákos, Dienes László és Molnár Oszkár zenei kíséretében.
A szilágyi színjátszók fergeteges vidám jeleneteket mutattak be. Szereplők: Pásztor Zdrávkó, Kis Tibor, Toldi Krisztián, Francia Gyólai Klára, Kanyó Surján Csilla, Francia Fábián, Francia Anna, Mészáros Noémi, Mészáros Félix, Tavi Eleonóra, Toldi Krisztián, Bársony Adorján. Rendező: Francia Gyólai Klára.
A Négyesfogat következő állomása január 12-én 19 órakor a szilágyi művelődési egyesület lesz, majd a záróműsorra, a szintén hagyományos vándorzászló átadására január 20-án 18 órakor, a gombosi Arany János Magyar Művelődési Egyesület színpadán kerül sor.