2024. március 28., csütörtök

Felmentették az építési beruházót

A lakás nélkül maradt károsultak csak polgári perben érvényesíthetik jogaikat

Felmentették a vádak alól Miljko Filipovićot, azt a belgrádi építési beruházót, akit azzal vádoltak meg, hogy 2001 és 2005 között lakásokat adott el olyan épületben, amely soha nem épült fel, illetve amelyeknek az építési munkálatai nem fejeződtek be.

Az ítélet – amely megjelent a Fellebbviteli Bíróság honlapján – csak megerősítette a Második Alapfokú Bíróság 2017 júliusában meghozott ítéletét, miszerint 12 év bírósági eljárás után Filipovićot felmentik a vádak alól, az ítélet szerint ugyanis az ügyészség nem tudta bebizonyítani, hogy a vállalkozó szándékosan csapta volna be a vásárlókat, hogy ezáltal haszonra tegyen szert.

Azok a polgárok, akiket viszont megkárosított, hiszen befizették a lakás árát, de ezek a lakások azóta sem készültek el, ez az ítélet után polgári perben követelhetnek jogorvoslatot.

A belgrádi Második Alapfokú Bíróság ügyészsége azzal vádolta meg Filipovićot, hogy 2001 júliusától 2005 októberéig jogtalan anyagi haszonra tett szert, hamis igazolások bemutatásával tett ígéretet, hogy a főváros több pontján lakótömböt építtet. Éveken keresztül megtévesztette a károsítottakat, amíg ki nem fizették neki a lakás árát.

A Fellebbviteli Bíróság döntésének indoklása alapján a csalás bűncselekménye feltételezi, hogy a vádlott mások kárára haszonszerzés céljából szándékosan károsított és tévesztett meg másokat. A bíróság álláspontja szerint ugyanakkor az nem bizonyosodott be, hogy Filipović a pénz átvétele előtt tudta volna, hogy nem fogja felépíttetni a lakásokat. Ezt az álláspontot a vádlott és a károsultak vallomására, az írott bizonyítékokra alapozza, hiszen minden megkötött szerződést még a kifizetés előtt a bíróság hitelesített.

Az eset alakulását a közvélemény éveken keresztül figyelemmel követte, több ingatlant vásárló maradt ugyanis lakás nélkül Belgrádban, a Južni bulevaron (Déli sugárúton).