Az ifjabb korosztályok ma már szinte el sem tudják képzelni azt az időszakot, amikor valamennyi település közösségének volt legalább egy stabil, gazdasági húzóerőt kifejtő vállalata, ha más nem, azt a falu mezőgazdasági szövetkezete jelentette.
Ifj. Méhes Béla, a Sila Kft. igazgatója (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)
Ezek a munkahelyek szerény, de tisztes megélhetést biztosítottak a munkások családjának, automatikusan szervezték a település vérkeringését, ösztöndíjazták az ifjúságot, telente gazdag télapócsomaggal megajándékozva a dolgozóik gyermekeit. Ebben az illuzórikus, boldog békeidőben jött létre Bácskossuthfalva és Pacsér között félúton, a 60-as évek első felében, a Sila Kft., és maradt fenn szinte egyedüliként ma is, régi tekintélyével, közösségi mozgatórugóként, mintegy 210 ember megélhetését jelentve, a falura jellemző következetes kitartásnak köszönhetően. A vállalat múltjáról, jelenéről, terveiről ifj. Méhes Béla igazgató mesél lapunknak, az irodarészleg padlásterében helyet kapott emeleti irodájában, a céget dicsérő minőségi tanúsítványokkal és a szponzoroknak kijáró ajándéktárgyakkal körbevéve.
– A Sila elődje valamikor a 60-as években kezdte meg működését Razvoj néven. Létrejöttét az akkori politika kezdeményezte, azzal a szándékkal, hogy a környéken működő bádogos kisiparosokat egy kalap alá vegye. A működés kezdetén még kézzel készített hajóláncok kovácsolásával foglalkoztak, és néhány évre rá kapta meg a ma is közismert megnevezését. Idővel a céget – az indulását kezdeményező – felsőbb szinteken magára hagyták, és emiatt 1969 végére a csőd szélére került.
Készül a lánc, a Sila egyik termelési részlege (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)
A 70-es évek elején édesapámat, id. Méhes Bélát nevezték ki a vállalat élére, és az ő vezetésével sikerült kiutat találni a helyzetből, az akkori Jugoszláviában keresett, újnak számító közfelhasználási eszközök gyártásával, vékonyabb láncok, konyhai termékek, műanyagból készült elemek készítésével. Ezzel nemcsak, hogy idővel talpra állt a vállalat, hanem messze földön híres tekintélyt is szerzett magának. A Sila már ez idő tájt is a külföldi piac irányába is összpontosított, abban az időben is együttműködtünk magyarországi, olaszországi és németországi partnereinkkel. A 90-es évekkel járó nehéz társadalmi és gazdasági helyzet, illetve a korszakot megbélyegző hároméves kiviteli tilalom bennünket is megviselt. Ezt követően az volt a szerencsénk, hogy a korábban kiépített kapcsolatrendszerünket a megfelelő időben gond nélkül újra tudtuk építeni. Ma is úgy működünk, hogy a gazdasági kapcsolataink egyik fontos tényezője az üzleti partnereinkkel kötött, kölcsönös bizalomra alapuló, jó viszony.
Térségünket felkészületlenül érintette a magánosítás. Sok, egykor hírneves és tekintélyes vállalat – és ezzel több ezer család – vált kapzsi nyerészkedők, vagy hozzá nem értők áldozatává. Hogyan tudta túlélni ezt a korszakot a bácskossuthfalvi láncgyár?
– Az egykor állami tulajdonban levű Silát a 2000-es évek elején érintette meg a magánosítás szele. Az ezzel járó folyamatok után részvényesek vezetésével, magánvállalatként működött tovább a láncgyár. Ez a folyamat egészen 2014-ig tartott, a lezárulta óta kft.-ként működünk, a gazdasági, és az ide vonatkozó követelményekkel összhangban. Megfelelő időben ismét sikerült korszerűsítenünk. Az eddigi tevékenységi körünkkel összhangban továbbra is főleg a lánc szerepel az elsődleges termékeink között, évente körülbelül 2500 tonnát gyártunk le. A hajlító- és lánchegesztési, dróthúzó részlegünk mellett a láncszabási- és az összeszerelő osztályon véglegesítjük a termékeinket, majd következik az akár többféle felületkezelés. Láncokat 0,8 millimétertől 10 milliméter vastagságig gyártunk, körülbelül 150 formában, színben, rövidebb-hosszabb szemmel. Például páncél láncokat, óraláncokat, csomózott láncokat, hegesztett, hegesztetlen, dekoratív és csillárláncokat. Termelési részlegünk másik húzóereje, hogy 7 éve műanyag kötelek gyártásával is foglalkozunk. Körülbelül négyszázféle, egyszerű és csomózott – a háztartásban és az állattenyésztésben, vagy akár a hajózásban is keresett – közfelhasználású kötél képezi a kínálatunkat. A műanyagrészlegünk is tovább bővült, ahol láncokat és festékesvödröket, illetve egyéb terméket is készítünk. A karbantartó részlegünk kapacitását dicséri, hogy bizonyos célgépeket le is tudunk gyártani. Műhelyeink mellett saját könyvelőségünk, kereskedelmi és egyéb, a munkaszervezésért felelős osztályunk is hozzájárul cégünk zökkenőmentes működéséhez. Az elmúlt időszakban a korábbi 150 főről megközelítőleg 210-re tudtuk bővíteni a foglalkoztatottaink számát. Azért, hogy ez a létszám fenn is tudjon maradni, nem titok, hogy napi szinten kemény harcot kell vívunk.
A munkások létszáma nemcsak gazdasági okok miatt tartható fenn nehezen, hanem a környékre hatványozottan jellemző elvándorlás is beleszól a történetbe.
– Ez sajnos tény. A Sila Kft. korábban büszke volt arra, hogy a gyárat a környékbeli munkaerő élteti. Sajnos ez ma már nem teljesen van így, dolgozóink körülbelül 10 százaléka távolabbi településekről érkezik.
Hogyan igyekszik megoldani a Sila az elvándorlás problémáját? Sikerül-e valahogy itthonmaradásra ösztönözni a munkavállalókat?
– A munkavállalóinkat a biztonság és a kiszámíthatóság tarthatja itthon. A juttatásokat időben fizetjük ki, az ígéreteinket igyekszünk betartani. A munkahelyi körülményeink elfogadhatóak. Nem azt mondom, hogy tökéletesek, hiszen a fémmegmunkálásnak köztudottan megvan a maga technológiája, ezért a bérekkel kapcsolatban picit magasabbnak is kell lennünk, mint a környékbeli átlag. Igyekszünk munkásaink számára megadni a fejlődés lehetőségét, persze a ranglétrán az előbbre jutáshoz – mint ahogy bármelyik másik vállalatban – bizonyítani is kell a rátermettséget. Ezekkel többé-kevésbé sikerül itthon tartani a dolgozóinkat, tény viszont, hogy vannak e téren megoldásra váró kihívásaink.
A Prosperitati Alapítvány által folyósított támogatás milyen változásokat hoz a Sila Kft. működésében?
A falu emblematikus Láncember-szobra az utóbbi években születésének helyszínén, a Sila udvarában kapott helyet (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)
– Mivel vállalatunk vajdasági szinten is elismert múlttal rendelkezik, mi ennek a folyamatnak már a kezdetektől a részesei vagyunk. Első lépésben felkértek bennünket, hogy térképezzük fel, milyen fejlesztésnek köszönhetően tudjuk előrébb vinni a cég hatékonyságát. Egyeztetve munkatársaimmal ezt több lépésben fogalmaztuk meg. Elsőként a lánchajlító részlegünk bővítését határoztunk meg egyik célunknak. Nem csak a mindennapjaink, a gazdasági termelés is a gyorsaságról és a flexibilitásról szól, arról, hogy a vevők minél hamarabb kézhez kapják az árut. Ezt figyelembe véve, egy, az értékesítésre specializálódott raktárra van szükségünk, ahol még több terméket készenlétbe tudunk helyezni a szállítás előtt, ezzel az ilyenkor megszokott kézbesítési időt lecsökkentve. A felületkezelés esetében is az energiahatékonyság jegyében, korszerű automatizációs fejlesztések előtt állunk az Alapítvány támogatásának köszönhetően, hiszen az EU-s környezetvédelmi előírások a jövőben bennünket is szigorú szabályok betartására köteleznek majd. Mindezekre – a 35 százalékos önrész biztosítása után – 1 millió 200 ezer eurós keret áll a rendelkezésünkre a pályázati feltételekkel összhangban. A jelenleg is zajló adminisztrációs lépések tisztázása után az új raktárépületünk felépítésének startja most januárban várható.
A Sila Kft. aktívan részese a falu vérkeringésének, sok esetben ez annyira magától értetődő, hogy már sokszor fel sem tűnik. A békeidőket idéző társadalmi hozzáállás manapság kiveszőben van sok helyen, milyen elvek mentén maradt a láncgyár ezen az úton?
– Az elmúlt évtizedekben a Sila Kft. mindig is igyekezett kivenni a részét Bácskossuthfalva művelődési, társadalmi életéből, hiszen a gyár vezetőségét kezdetektől a falu szülöttei alkották. Ez nem csak az anyagi juttatásokra értendő, hanem szervezéssel járó vállalást is jelent, az önkéntes tűzoltó egyesülettől kezdve a művelődési egyesületig, a vadásztársaságtól a helyi közösség működéséig. Számunkra fontos az, hogy Bácskossuthfalva – a kor kihívásai ellenére, vagy pontosan azzal szemben – egy élhető falu legyen, ahol mindannyian otthon és jól érezzük magunkat. Ezért igyekszünk tőlünk telhetően mindent megtenni. Az egyik legnagyobb programunk például, hogy évről évre a Mikulásnak segítünk megajándékozni a falu összes gyermekét, akár az óvodában, akár a művelődési, a civil vagy a sportszervezeteken keresztül is. A faluban a közelmúltban kaptak új terepet a krosszmotorosok, őket például üzemanyaggal támogattuk. Emellett a lehetőségeinkhez mérten részesei vagyunk a nagyobb lendületű bácskossuthfalvi rendezvényeknek, így évről évre a szüreti és a falunapnak, vagy idén a Durindó és Gyöngyösbokréta lebonyolításából is kivettük a részünket, illetve hagyományosan a falu karácsonyi díszeit is mi készítjük. Továbbá a hagyományos ösztöndíjprogramunk is működik.
Az utóbbi évtizedekben számos kihívással szembesülhetnek tájainkon a gazdaságban tevékenykedők (is), ifjú korában mennyire volt az magától értetődő, hogy követi édesapját ezen a rögös úton a Sila vezetői székében?
– Gyermekként nem igazán díjaztam, hogy édesapám sok időt tölt a gyárban, kamasz koromra viszont lépésenként olyan szinten bevont az itt folyó feladatok egyikébe-másikába, hogy szinte jó értelemben megfertőzött vele. Apukám meggyőződése volt, hogy minden munkafolyamatot meg kell ismernem, a 2000-es évek eleje óta több munkakörben is bizonyítanom kellett. Miután ő egy alkalmas pillanatban nyugdíjba vonult, én 2007 óta állok a vállalat élén. Természetesen idővel szeretném majd átadni a jelképes stafétát a most pályaválasztás előtt álló fiamnak, de tisztában vagyok vele, hogy a jövőjéről egyedül ő határozhat. A munkám és ezzel együtt a Sila Kft. működésének stabil alapját közvetve a kiegyensúlyozott hátterem biztosítja, fiam mellett kislányom szeretete és feleségem, Henrietta családunk életét egyengető helytállása nélkül úgy gondolom, hogy másként alakulna az életem, ahogy a láncgyár sorsa is!
