Nagyjából így fordíthatnánk magyarra azt a szöveget, amelyet az újvidéki vasútállomás főbejárata fölé helyezett, neoncsöves fényfelirat üzen a városunkba érkező, és az innen vonaton távozni kívánó idegennek.
Az épületet bő fél évszázaddal ezelőtt nyitották meg, ekkor helyezték át a vasúti közlekedés gócpontját a Limán városrészből a mostani Felszabadulás sugárút legelejébe. A Vajdasági Vasútkedvelők Egyesülete már huzamosabb ideje figyelmeztet arra, hogy az épület nincs kellőképpen karbantartva, szégyent hoz a városunkra, hiszen az ide látogatók első benyomásaikat Újvidékről gyakran éppen itt szerzik meg. Szerintük a pályaudvar, és annak mostani pozíciója tette lehetővé városunk rohamos növekedését, ezt tisztelnünk kellene, és az épülethez kevésbé mostoha módon kellene viszonyulnunk. A vasútkedvelők szerint nem lenne szabad megengednünk azt, hogy ha valaki kilép a vonatból, beázó tető, lehulló márványlapok, omladozó vakolat és az óra, amelyik megállt, fogadja. Kevesen tudják, hogy az újvidéki vasútállomás tágas csarnoka feletti részben egy komoly, akár több száz vendég befogadására is alkalmas koncertterem van, amelyet ugyancsak nem használunk ki megfelelő módon.
