2024. április 20., szombat

„Össze kell csiszolódnunk”

Eb-főpróbára utazik Svédországba a magyar csapat

Sorozatban kétszer mérkőzik meg Svédországgal a jócskán felfiatalított magyar válogatott, amely a január 12-én kezdődő horvátországi Európa-bajnokságra készül. Ljubomir Vranješ kiválasztottjai előbb ma (szombaton) Jönköpingben (16.15, M4), majd hétfőn Partillében (19.15, M4) lépnek parkettre a skandináv alakulat ellen, amely a legutóbbi (2016) kontinenstornán Lengyelországban a nyolcadik helyet szerezte meg, a tavalyi franciaországi vb-n pedig ugyancsak a legjobb nyolc között vérzett el.

Vranješ mester választott hazája válogatottja ellen debütál a magyarok szövetségi kapitányaként, és elmondta, nem sokat gondolkodik ezen, de kemény élményre számít, hiszen 11 évig játszott a svéd válogatottban. „A svédek elleni két edzőmeccstől azt várom, hogy csapatként is összecsiszolódjunk. Gyakorolhatjuk a játék egyes elemeit, elsősorban a védekezést, hiszen az edzéseken is arra helyeztük a hangsúlyt” – nyilatkozta a bemutatkozó vezető, hozzátéve, sokat segít a munkájában, hogy remek fiúkkal dolgozhat együtt.

Vranješ december 30-án hirdette ki 18 fős keretét a tornát megelőző, szűk kéthetes felkészülési időszakra. A szövetségi kapitány előzőleg december 28-án és 29-én már tartott egy-egy edzést a csapatnak, akkor azonban többen hiányoztak, például Császár Gábor, Lékai Máté és Mikler Roland. Vranješ a jelenlegi 18 emberből még további kettőt mellőzni kényszerül (ideiglenesen), hiszen az Eb-re 16 játékos nevezhető – igaz, a csoportmérkőzések alatt két, a középdöntő alatt újabb két, majd a helyosztók során további két cserére nyílik lehetőség a tágabb, 28 fős kereten belül.

A magyar válogatott a D jelű kvartettben (Varasd) kapott helyet, Spanyolország, Dánia és Csehország mellett. A középdöntőbe a négy csoport első 3-3 helyezettje jut. A 12 középdöntős csapatból két 6-6 csapatos csoportot alakítanak ki, amelyekből egyenesen az elődöntőbe lehet majd jutni.

A magyar válogatott 18 fős kerete a felkészülési időszakra:

Kapusok: Borbély Ádám (Wisła Płock), Mikler Roland (Veszprém).
Jobbszélsők: Hornyák Péter (Balatonfüred), Országh Ádám (Dabas).
Jobbátlövők: Ancsin Gábor (Veszprém), Balogh Zsolt (Szeged), Bartók Donát (Lemgo).
Irányítók: Császár Gábor (Kadetten), Juhász Ádám (Tatabánya), Lékai Máté (Veszprém).
Beállók: Bánhidi Bence (Szeged), Schuch Timuzsin (Veszprém), Szöllősi Szabolcs (Tatabánya), Vilovski Uroš (Székelyudvarhely).
Balátlövők: Bodó Richárd (Szeged), Jamali Iman (Veszprém), Ligetvári Patrik (Veszprém).
Balszélső: Fekete Dávid (Budakalász).

Szerbia Macedónia ellen zárta a felkészülést

Két vereséggel zárta az óévet az Eb-re készülő szerb válogatott, de Jovica Cvetković edző kiválasztottjai tegnap (pénteken este) utolsó felkészülési mérkőzésükön esélyt kaptak, hogy jobb szájízzel készüljenek a kontinensviadalra. 2017 utolsó napjain a szerbek a svájci Winterthurban szerepeltek barátságos tornán, ahol előbb a házigazdától (32:28), majd Romániától is (28:21) vereséget szenvedtek, és az utolsó, negyedik helyet szerezték meg. A Sasok pénteken a Kirill Lazarov fémjelezte, ugyancsak Eb-résztvevő macedón válogatottat fogadták a belgrádi Voždovac Sportközpontban (a találkozó lapzárta után ért véget).

Nemanja Zelenović, a válogatott és a Magdeburg tapasztalt jobbszélsője a felkészülési időszakról beszélt: „Minden egyes edzéssel fejlődünk, és egyre jobban megértjük egymást. A felkészülési periódus az Eb előtt elég rövid, de ezalatt meg tudjuk beszélni a fontos dolgokat az átlövősorban, és be tudjuk gyakorolni az akciókat. Egy hetünk van, hogy minden leülepedjen. Jó horvátországi eredményben reménykedem, már a második fázis elérése is nagy siker lenne” – magyarázta a rutinos játékos. Szerbia az Eb-n a joggal halálcsoportnak tartott A jelű kvartettbe került (Horvátország, Izland és Svédország mellé), ahol valóban jó teljesítmény lenne, ha meg tudná előzni bármelyik ellenfelet.