2024. április 18., csütörtök

Hírmondó sem maradt

Véget ért a versenyhét a szerbiai és a magyar teniszezők számára. Tegnap sorban estek ki: Miomir Kecmanović Bangkokban, Nina Stojanović Playfordban, Babos Tímea Sencsenben és Aleksandra Krunić Brisbane-ben.

Karolína Plíšková (képünkön) nehéz meccset vívott Kaia Kanepi ellen (Fotó: Beta/AP)

Karolína Plíšková (képünkön) nehéz meccset vívott Kaia Kanepi ellen (Fotó: Beta/AP)

Stojanović és Krunić a siker közelében sem jártak, Kecmanović a csehZdeněk Kolář ellen breakelőnnyel 6:1, 3:2-re vezetett, majd teljesen visszaesett, míg Babos egészen jól állt a román Irina-Camelia Beguval szemben, de mindkét játszma hajráját elrontotta. Babosnak az első játszmában breaklabdája volt a 6:5-ös vezetésért, de nem használta ki, majd azon nyomban a saját kezdőütését veszítette el. A román lány a második játszmában 4:1-re vezetett, de a magyar játékos 4:5-re fordított, és az egyenlítésért adogatott. Ekkor játszott leggyöngébben, zsinórban három játékot veszített, és be is fejezte kínai vendégszereplését.

Az Australian Open szervezőinek legújabb értesülései szerint Novak Đoković felkészült lehetne az év első Grand Slam-tornájára, habár erről csak jövő szerdán mondhatna véglegeset, egészen biztos viszont, hogy Andy Murray és Kej Nisikori nem lépnek fel Melbourne-ben.