2024. április 19., péntek

Több mint négyszáz csendélet

Zentán kiosztották a Bolyai Gimnázium képzőművészeti pályázatának díjait

A zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium ebben a tanévben is meghirdette a hagyományos képzőművészeti pályázatát az általános iskolák felsős diákjai számára, ezúttal Csendélet címmel. A pályázati kiírásra 27 vajdasági település 37 általános iskolájából 419 diák küldte be alkotását, ami rekordszámú részvételt jelent.

A mezőny idén is nagyon erős volt, a legsikeresebb alkotások közül a szakmai zsűri ötvenet választott ki (rajz, festmény, kollázs) és ezekből nyílt kiállítás ma, péntek este a zentai Alkotóházban. E munkák a gimnázium honlapján (www.bolyai-zenta.edu.rs) is megtekinthetők. Az öt órakor kezdődött kiállítás-megnyitón és díjkiosztón Perpauer Attila, az MNT Oktatási Bizottságának elnöke méltatta az eredményes pályázatot:

– A művészet szebbé, tisztábbá és elviselhetőbbé teszi mindennapjainkat. Amikor alkotunk olyan energiákat mozgatunk meg magunkban, amik emberré tesznek bennünket. Különleges, egyedi mivoltunkat határozza meg. Amikor látjuk az alkotásokat, gondolataink összefüggéseiben jelennek meg, amit nehéz közölni. Érzéseink jelennek meg, tisztelve az egyediséget és a kreativitást – mondta többek között Perpauer.

A díjátadón Csikós Pajor Gizella, a gimnázium igazgatója a diákoknak és tanáraiknak megköszönte a sok szép képzőművészeti alkotást és a pályázaton sikeresen résztvevő hetedikes és nyolcadikos diákokat meginvitálta a tavasszal megszervezésre kerülő képzőművészeti tanfolyamra a Bolyai Gimnáziumba, ahol a tehetséges fiatalok tökéletesíthetik rajzkészségüket, új technikákat tanulhatnak meg és később felvételizhetnek is a gimnázium képzőművészeti szakára.

A legsikeresebb csendélet alkotóinak járó díjakat Varga Kolozsi Valéria tanárnő adta át. Az 5–6. osztályos korcsoportban első díjat kapott Dvorski Demien (Szentmihály) és Varnyú Viola (Óbecse), második Amanda Jombik (Szabadka) és Korda Adrián (Törökfalu), a harmadik helyezettek pedig: Csorba Erik (Mohol) és Nikola Bito (Csonoplya). Különdíjat érdemelt ki Anđelina Lakatoš (Újvidék).

A 7–8. osztályosok mezőnyében első díjat érdemelt ki Horváth Kátai Anett (Zenta) és Toldi Ádám (Szabadka), második Sörös Teodóra (Magyarkanizsa) és Szabó Kinga (Horgos), harmadik Vastag Tekla (Ada) és Blaž Martinović (Topolya). Különdíjakat is osztottak, a 2017/18-as tanévben, a téli alkotótáborban vehet részt a hetedikes Pajor Tímea (Mohol). Ingyenes felvételi-előkészítő tanfolyamon vehet részt a nyolcadikos Dudás Csenge (Zentagunaras). A felkészítő tanárok közül dicsérő oklevelet kapott Vajda Emese, Vencel Valentina és Rúzsa Mária.

A díjátadó és kiállítás-megnyitó eseményét Horváth Miklós (gitár) és Kólity Kinga (ének) gimnazisták szereplése tette hangulatossá.