2024. április 19., péntek

Épül a balettiskola

Miloš Vučević polgármester és csapata nemrégiben meglátogatta a limáni Lázár cár sugárút mentén épülő balettiskolát.

A nagyjából már elkészült épületben tett körséta után az újságíróknak a következőket nyilatkozta: Hatalmas beruházásról van szó, nem csupán az Európa Kulturális Fővárosa 2021-ben cím megindoklásának tekintetében, hanem iskolarendszerünk kapacitásnövelésének tükrében is. Az újvidéki balett- és zeneiskolák az utóbbi években albérleti helyiségekben működnek, az új létesítményben 1500 zeneiskolás, és 600 balettiskolás növendék tanulhat majd. A zenetudományok iránt érdeklődőknek 200, a leendő balett-táncosoknak pedig 60 professzor és oktató ad majd elő itt. Az épületben lévő, nagyobb koncertterem 432 férőhelyes lesz, a kisebb nagyjából 150 látogatót fogadhat majd, az építkezési munkálatok menetével elégedettek vagyunk. Az építkezéshez szükséges, nagyjából 1,9 milliárd dinárt biztosítottuk, illetve a harmadik szakaszban biztosítani fogjuk. Most a második szakasz van folyamatban, erre vonatkozóan a megbeszélés szerinti építkezési határidő 2018 november eleje. Európának ebben a részében egészen biztosan ez lesz a legkorszerűbb koncertépület – ígéri Vučević.

Az épületbe korszerű anyagokat építenek be, az üvegek fényáteresztő tulajdonságai olyanok, hogy télen is és nyáron is biztosítják a takarékos energiafelhasználást. A szellőztetést is optimalizálhatják a modern építőanyagoknak köszönhetően, beépítenek hőszivattyúkat is, amelyek ugyancsak az energiatakarékosságot fokozzák. Az épület háromemeletes lesz, egyes részeiben kicsit magasabb, összesen 12.520 m² áll majd a látogatók és az ott dolgozók rendelkezésére.