Szilveszter éjszakája a reményről szól. Reméljük, hogy jobb év vár ránk, mint az előző volt. 100 évvel ezelőtt, a Nagy Háború ötödik évébe lépve, Szabadka szinte minden polgára reménykedett abban, hogy a sorozatos megpróbáltatások után az új évben a frontokon elhallgatnak a fegyverek.
Erről tanúskodik a szabadkai Bácskai Hírlap 1918. január 1-jén megjelent száma is. Az újévvárásról szóló tudósításból megtudhatjuk, hogy szilveszter éjszakáján a városban minden szórakozó- és mulatóhely zsúfolásig megtelt és meghosszabbított zárórával tartott nyitva.
„Mintha az emberek feladni akarták volna a lepergett háborús esztendő minden megpróbáltatását. Mintha az újév küszöbén erősen, leküzdhetetlenül érezték volna, hogy az új jót hoz, a legfőbb jót, a békét. De az is lehet, hogy csak mulatni, örülni akartak…” – írta a névtelen tudósító.
És volt mit feledni. A Bácskai Hírlap egyik munkatársa az anyakönyvi hivatalban elkészítette Szabadka háborús statisztikáját. Összeírta a háborús évek születési és halálozási arányait, amelyet az újság címlapon közölt. A háború első évében még nem mutatkozott annak hatása a városban, hiszen 2682 volt a születések száma, míg a halálozásoké 2113. 1915-ben azonban már csökkent a születések száma, és leesett 2178-ra, a halálozások száma pedig 2181 volt. Az 1916-os év statisztikája már egészen megdöbbentő számokat produkált. Ebben az évben 1500 születés volt, 1182-vel kevesebb, mint 1914-ben. A halálozások száma viszont 2242, 129-cel több, mint a háború első évében. Az elbúcsúztatott évben a halálozások száma már majdnem kétszerese volt a születésekének, azaz 2497 halálozás és 1383 születés. A szomorú statisztikát a szerző a következő szavakkal összegezte:
„Az új év küszöbén szomorúsággal, remények és várakozások romjain nézzük át a rettenetes statisztika adatait. Fogy, pusztul a nép, széthullik a megoldott kéve. Várjuk a békét, erős vágyakozó reménységgel és az embereket, akik a négy esztendő romjain új világot teremtenek, olyan új világot, amelyben bevonulhatnak a kis lelkek, akik most elmaradtak.”
Ezek után nem csodálkozhatunk azon, hogy dr. Havas Emilnek, a Bácskai Hírlap felelős szerkesztőjének újévi köszöntője nem közvetített felhőtlen ünnepi hangulatot a lap olvasói felé.
„Boldog újévet kívánunk. Ha maradt még az ürömpohárban öröm, igyátok ki és áldjátok sorsotokat. De ha van szív bennetek, élő és érző, hajtsátok le fejeteket, szégyenpírba fürösszétek az arcotokat és sírjatok” – fogalmazott ekkép Havas Emil, majd leírta, hogy szerinte ez az újév az idegenben raboskodó mártíroké, az özvegyeké és az árváké. A főszerkesztő azonban már a jövőbe vetett hitét is elvesztette a több éves háború láttán, hiszen az eljövendő békét így képzelte el:
„S ha most, ha holnap vége lesz ennek az írtózatnak. S megindul majd haza száz millió éhes száj, amit be kell és nem lehet betömni. Mikor a munkára hiába nyújtott kezüket tolvajlásra fogják és a becsületes tenyerük emberük torkát szorongatja.
Huhog a bagoly fölöttetek emberek!
Elvettem a kedveteket?
Boldog újévet kívánok!”
A lezajlott eseményeket ismerve hozzátehetjük, hogy látnoki szavak voltak ezek.
