2024. április 19., péntek

Új híd (lesz) az Arankán

Az Adát és a bánáti Padét összekötő, Tiszán átívelő függőhídról Tiszahegyes, Bocsár és Padé irányába vezet út, amelyet a Bánátba tartó és onnan, főleg Nagykikinda felől Bácskába igyekvő gépjárművezetők és teherfuvarozók rendszeresen használnak.

Fotó: Gergely József

Fotó: Gergely József

A megnövekedett közúti forgalom igényeit azonban már nem tudja kielégíteni a Padé bejáratánál lévő, az Arankán átívelő régi és keskeny híd. A tervek szerint még az idén megkezdik egy új, a nagyobb szállítójárműveknek is megfelelő közúti híd építését. A csókai önkormányzat pályázat útján egymillió dinár értékű vissza nem térítendő támogatást kapott a tartományi regionális fejlesztési és önkormányzati titkárságtól az új padéi Aranka-híd tervdokumentációjának a kidolgozására. A stratégiai jelentőségű beruházás elsőbbséget élvez a tartomány által támogatott projektumok között.

Amint azt Gyömbér Stana polgármester a beruházással kapcsolatban elmondta, az új híd megépítése a község kiemelt fontosságú beruházásai között szerepel 2018-ban. Az új hídra már nagy szükség van, mivel a jelenlegin két kisebb tehergépkocsi sem fér el egymás mellett, és a megnövekedett forgalomból eredő terhelés nagyon igénybe veszi a régi keskeny híd konstrukcióját, ami hosszú távon nem felel meg a közlekedésbiztonsági előírásoknak. Amint elkészülnek az új híd tervei, az önkormányzat hazai és külföldi pályázati forrásokból fogja előteremteni az építkezéshez szükséges pénzt.