2024. március 28., csütörtök

Megcáfolták a migránsok kiűzésének hírét

A Belügyminisztérium szerint a királyhalmiak nem csaptak össze a migránsokkal

A Belügyminisztérium, a Tanjug hírügynökség megkeresésének a nyomán, megcáfolta azokat az értesüléseket, hogy Királyhalmán a helyiek elzavarták a környéken tartózkodó migránsokat.

Erről korábban a Pannon rtv tájékoztatott, olvasható a Vajdasági Rádió és Televízió honlapján. A VRTV híréből az derül ki, hogy a Pannon korábbi értesülései szerint a királyhalmiak, felháborodván a migránsok után maradó szemét, illetve amiatt, hogy minden további nélkül behatolnak az üresen álló, vagy lakott tanyákra, csoportba verbuválódva kiűzték a településről a migránsokat.
A szabadkai rendőrállomás területéről sehonnan nem jelentették a polgári szervezkedés, vagy a csoportosulás egyéb formáit, mint ahogyan migránsokkal való összetűzés tényét sem jelentették sehonnan, közölték a Belügyminisztériumban.