2024. április 19., péntek

Terjed a kanyaró Újvidéken

A tartományi székvárosban eddig nyolcan betegedtek meg, Vajdaságban pedig 16-an

A Vajdasági Közegészségügyi Intézet kanyarójárványról tett bejelentést a Szerbiai Közegészségügyi Intézetnek Újvidék város területén. A tartományi székvárosban a napokban még csak négy beteget tartottak nyilván, ám az újév harmadik napján két másik esetre is fény derült. Ezzel hatra növekedett a betegek száma. A betegségből korábban ketten már kilábaltak. Tavaly december 4. és idén január 3. között összesen nyolcan betegedtek meg kanyaróban Újvidéken. Tavaly november elejétől idén január 3-ig Vajdaságban összesen 16-an betegedtek meg kanyaróban.

A Vajdasági Közegészségügyi Intézet közleménye szerint a legfiatalabb újvidéki beteg egy kilenc hónapos kisgyermek, míg a legidősebb egy 43 éves személy. A hat beteg közül kettőről biztosan tudni, hogy nem kapta meg a kanyaró elleni védőoltást, míg négyük immunizációs státuszáról semmit nem tudni.

A tartományi székvárosban november elejétől rendkívüli immunizációt hajtanak végre, vagyis megpróbálnak azonosítani minden védőoltás-köteles személyt, aki eddig nem kapta meg a vakcinát. Az eddigi tevékenységnek köszönhetően a 12 hónap és 7 év közötti gyermekek átoltottsági aránya 92 százalékra növekedett, míg a 7 és 12 év közötti gyermekeké 95 százalékra.