2024. április 19., péntek

Egyablakos ügyintézés

Kísérleti projektum indul több községben

Az Államigazgatási és Helyi Önkormányzati Minisztérium bejelentette: Egységes közigazgatási hely elnevezéssel az idén 3–5 szerbiai községben kísérleti projektumot indít a könnyebb és hatékonyabb szolgáltatások érdekében.

Az egyablakos rendszer bevezetésével a polgárok közigazgatási ügyeik rendezésekor minden információt egyetlen helyen kapnak meg, egy tolóablaknál tájékozódnak, adják át a szükséges okmányokat, és kapják meg a kért dokumentumot.

– A polgárok számára nem lényeges, hogy hány emberrel és mennyi idő alatt bonyolítunk le egy folyamatot, nekik az a fontos, hogy maximálisan tiszteletben tartsuk jogaikat ebben az eljárásban –fogalmazott Branko Ružić államigazgatási és helyi önkormányzati miniszter. Bejelentette, hogy az idén 3–5 községben tesznek kísérletet az egyablakos ügyintézés meghonosítására, s egyúttal megállapítják, hogy Szerbiában melyik modell felelne meg a legjobban. Világszerte sok követhető módszert alkalmaznak.

A használt gépjárművek adásvételének példája is bizonyítja, mekkora könnyítés lenne az emberek számára az új rendszer bevezetése: Egy 360 000 dinár, azaz kb. 3000 euró értékű használt autó megvásárlásához és a tulajdonjog átruházásához most nem kevesebb mint 8 ügyfélpultnál kell kivárni a sort, négy különböző intézményben 8 űrlapot kell kitölteni. A hétféle illeték összesen 122 eurót tesz ki, és az egész eljárás legkevesebb 5 napig tart.

Az Európai Unió országaiban sokkal egyszerűbb az ilyen ügyintézés, többnyire egy tolóablaknál megoldható. Szlovéniában 4, Németországban csupán 3 űrlapot kell kitölteni, s csak egyszer elmenni az illetékes hatóság ügyfélszolgálatához, arról nem is beszélve, hogy az EU-ban sokkal olcsóbb pl. a gépkocsi átíratása: Franciaországban 7, Hollandiában kb. 10, Németországban 20, Szlovéniában 33 euróba kerül. Nálunk egyelőre nem esett szó arról, hogy esetleg csökkentenék az államkasszába befizetendő összeget, az az ígéret azonban megvan, hogy ha bevezetik az egyablakos rendszert, akkor egy nap alatt, egy helyen, egy befizetéssel lehet majd elintézni az autóvásárlást. S nemcsak azt, hanem például az ingatlan bejegyzését is.

Zorana Mihajlović építésügyi, közlekedési és infrastruktúra-fejlesztési miniszter a Beta hírügynökségnek adott interjúban közölte, hogy márciusig a parlamentnek el kellene fogadnia a kataszteri bejegyzésről szóló törvényt. Ennek alapján az eddigi öt helyett egyetlen helyen, a közjegyzőnél, elektronikus úton tudjuk majd elintézni, hogy ingatlanunk bekerüljön a telekkönyvbe. A miniszter azt állítja, hogy a változásra minden intézmény felkészült. A szaktárca célja az, hogy a kataszteri bejegyzés tekintetében Szerbia a Világbank Doing Business listáján a legjobb 20–25 ország közé kerüljön.