Mi juthat eszünkbe, ha így az év végeztével visszatekintünk a Formula–1 mögöttünk hagyott évadára? Emlékezetes maradt, hogy a 2014-es szabályváltozások óta most szorongatták meg a legjobban a Mercedest a bajnoki címért, a Ferrari azonban a végére leeresztett, így pusztán az év végi pontállásból nem is derül ki, mennyire kétesélyes volt még a Ferrari és a Mercedes, Sebastian Vettel és Lewis Hamilton küzdelme a szeptemberi Olasz Nagydíjig.
A bajnoki pontverseny vezetését csak a szezon 13. futamát követően adta ki a kezéből Vettel, aki odáig hajszálnyival stabilabban gyűjtögetett brit riválisánál. A Ferrari hadjárata aztán a Szingapúri Nagydíjtól kezdődően siklott félre a szezon legemlékezetesebb pillanataként számon tartott rajtbalesettel: az első két sorból startoló Vettel, Kimi Raikkönen és Max Verstappen nem értették meg egymást, miközben a nedves pályán az 1-es kanyar felé igyekeztek, és látványos csattanásuk mindhármukat azonnal kiütötte a versenyből.
Nem mondható, hogy Vettel pusztán a Ferrari megbízhatatlanságát okolhatja a 2017-es vereségért. Hatalmas visszhangot váltott ki a két bajnoki aspiráns bakui ütközése: Vettel a biztonsági autó mögött haladva úgy érezte, Hamilton szándékosan fékezett nagyot előtte, és magát ezen felhúzva ő a Mercedes mellé hajtott, és szándékosan ráhúzta autóját riválisáéra. Az adatok kimutatták, hogy a brit megmozdulásában nem volt semmi kivetnivaló, Vettel tette viszont olyasmi, ami senkitől sem elfogadható viselkedés, pláne nem egy négyszeres világbajnoktól. Az általános vélekedés szerint olcsón megúszta egy áthajtásos büntetéssel és az FIA számára végzendő oktatói „közmunkával”.
Vitathatatlan, hogy az ígéretes kezdés után antiklimaxszal zárult a kétesélyes párviadal, de nem törvényszerű, hogy minden szoros csatának a legvégsőkig ki kell tartania. Ellenpéldaként rögtön felhozhatjuk a tavalyi, 2016-os évadot, amelyben végig Hamilton volt az erősebb formában, ám több műszaki gondja, megpecsételve az élről való kiesésével Malajziában, gondoskodott arról, hogy a döntés mégis a legutolsó futamra maradjon – és végül meglepő Rosberg-sikert hozzon.
Bottas és Räikkönen idén csak asszisztálni tudtak csapattársaik öldöklő harcához, mindkettőjük szezonja elmaradt a várakozásoktól. Bottasnak mentségére szól, hogy ez volt az első éve a Mercedesnél, amely alatt mégiscsak behúzott három győzelmet, és valójában kevesebb ponttal maradt el Hamiltontól, mint Rosberg 2015-ben, de az eredményeket végigpásztázva szembetűnik, hogy a szezonzárót kivéve csak akkor tudott csapattársa előtt célba érni, amikor a britnek valamilyen okból nehézségei adódtak. Räikkönen győzelemínsége már kevésbé meglepő, elvégre a Ferrarihoz való 2014-es visszatérése óta nem állt a dobogó tetején, idei bajnokesélyes autójával viszont még szembetűnőbb volt a gyengélkedése. Nála viszont azt kell hozzátenni, hogy Monacót és a Hungaroringet megnyerhette volna, ha a csapatérdek, Sepangot pedig, ha a technika úgy akarja.
2018-ra a versenyzői felállás az élmezőnyben nem változik, s valószínűleg a három nagycsapat helye sem forog veszélyben. A legizgalmasabb kérdés most az, hogy hova lövi be magát a Hondával három keserves év után szakító, Renault motorokra váltó McLaren, ahol Fernando Alonsóval az élen váltig állítják, hogy az autójuk karosszéria tekintetében az elmúlt szezonokban is a legjobbak közé tartozott…
