2024. április 16., kedd

Javultak a demográfiai mutatók, több az újszülött

Az ország gazdasági összképét rontotta az aszály sújtotta mezőgazdaság és a lecsökkent villanyáram-termelés – A Köztársasági Statisztikai Hivatal évértékelője

A 2018. év 2017-hez hasonlóan további gazdasági fejlődést ígér, legalábbis a statisztikai adatokból erre lehet következtetni. Az ipari fejlődésnek köszönhetően tovább nő majd a bruttó társadalmi össztermék (GDP)  is, hiszen a gazdaság növekedése magával vonja majd az export növekedését is, illetve nagyobb beruházásokra lehet majd számítani – emelte ki pénteken Miladin Kovačević, a Köztársasági Statisztikai Intézet igazgatója, az elmúlt év gazdasági történéseit elemezve. Összefoglalójában rámutatott, hogy jóllehet 3 százalékos GDP-emelkedést jósoltak 2017-re, ez nem valósult meg a nagy szárazság miatt, ami súlyos következményekkel járt a mezőgazdasági termelésben. A statisztikai hivatal adatai szerint a mezőgazdasági termelésben 10 százalékos csökkenés tapasztalható az előző évhez képest, s ez nyomot hagyott a hazai össztermékben is, így a várt GDP-emelkedés 1 százalékának elmaradása éppen ennek tulajdonítható. A másik terület, ahol gondok merültek fel, éppen az időjárási viszonyok miatt, az az energetika. Kovačević elmondta, habár a bányászatban sikerült áthidalni a korábbi gondokat, az elektromos áram termelését meghatározta a folyók vízállása. Az alacsony vízállás miatt 6,8 százalékkal csökkent az áramtermelés.

A Köztársasági Statisztikai Intézet első embere elmondta, bár nehézségek mutatkoztak egyes szektorokban, például a mezőgazdaságban és az áramtermelésben, mégis, az ipar összképét figyelembe véve, ami az ország gazdaságának a mozgatója, javulás figyelhető meg. Az előző évhez képest 3,9 százalékos emelkedés történt. A feldolgozóipar kompenzálta a csökkenést, hiszen 7 százalékos emelkedést mutatott, és mivel a feldolgozóipar képezi az ország gazdaságának a nagyobb hányadát, így az ipari aktivitás is javuló tendenciát mutat.

A statisztikai intézet igazgatója előrejelzései szerint 2018 további gazdasági emelkedést ígér, sőt véleménye szerint a mezőgazdaságban sem várhatók újabb kiesések, hiszen az ezt a gazdasági ágat meghatározó időjárási viszonyok elemzéséből arra lehet következtetni, hogy a rossz termelői évet nem követi újabb rossz év. Az ipari és a gazdasági emelkedés pedig újabb beruházásokra ad lehetőséget, és ez várhatóan növeli majd az ország hitelminősítését. Kovačević kiemelte, az ország hitelminősítése javult, Szerbia lekerült a negatívan minősített országok listájáról, de még mindig van mit tenni, hogy a hitelminősítés kielégítő legyen.

Ami pedig a gazdasági kockázatokat illeti, belső kockázattól nem tarthat Szerbia, csak külső tényezőktől, egyrészt azért, mert 2011-ben, 2012-ben és 2013-ban is kedvezőtlen hiteleket vett fel az ország, ám azok kedvezőbb feltételekkel járó hitelekre való lecserélése megkönnyítette az ország gazdasági terheit.

Elmondta ugyanakkor, hogy a gazdasági szakemberek úgy vélik, az infláció kérdése már nem téma Szerbiában, hiszen 2013 óta sikerült a stabilitást fenntartani, így 2017-ben 3 százalékos emelkedéssel számolt.

Nőtt a export is, mintegy 13 százalékkal, de az import is 14,2 százalékkal, többek között az elektromos áram behozatalának köszönhetően. 2017-ben Szerbia több mint 13 milliárd euró értékben szállított árut külföldre.

Szerbia hosszú évek óta küzd negatív demográfiai adatokkal. Miladin Kovačević arra mutatott rá, hogy az újszülöttek száma éveken keresztül vagy stagnált, vagy csökkent, 2017-ben azonban ezen a téren is emelkedés figyelhető meg. Októberrel bezárólag 53.030 baba született az ország területén, 648-cal több, mint egy évvel korábban.