2024. március 29., péntek

Az első bizonyítvány

Elismerések a maradéki magyar tagozat elsős kisdiákjainak

Az első bizonyítványaikat kapták meg tegnap az első magyar első osztály kisdiákjai a Branko Radičević Általános Iskolában Maradékon, Szerémségben.

Az ajándékkönyvekbe mindjárt beleolvastak a kisdiákok (Stanyó Gábor felvétele)

Az ajándékkönyvekbe mindjárt beleolvastak a kisdiákok (Stanyó Gábor felvétele)

Az esemény azért is jelentős, mert négy évtized után, a két évvel ezelőtt megnyílt kombinált, összevont magyar tagozat mellett, szeptemberben megnyílhatott a köztársasági oktatási minisztérium jóváhagyásával a magyar tannyelvű magyar osztály. A beiratkozott öt elsősből végül négyen maradtak, de ők szüleik támogatásának köszönhetően kitartanak, s mint mondták, kezdik megszeretni, és folyamatosan tanulják is a magyar nyelvet. Igaz az összekötött betűk, az új szavak jelentőségét tanítónőjük, Halász Hargita segítségével, szerb nyelvre fordításával értik meg, és gyakorolják be egyszerű mondatokba formálva.

Az idei tanév, mint írtunk róla, újabb kihívást, de egyben lehetőséget is hozott a szerémségi magyarok központjának számító Maradékon. Az ott élő nemzeti közösségünkön múlik, hogy tartós lehet-e a zsenge kezdeményezés. Az iskola igazgatója, Zvonimir Čaušević eddig is támogatta a magyar tagozat megnyitását. Az eredményes első félév után továbbra is azon kell lenni, hogy megmaradjon és megerősödjön a magyar tagozat. A széleskörű összefogásra; a szülők, az iskola, a Magyar Nemzeti Tanács, a Tartományi Oktatási, Közigazgatási- és Nemzetközösségi Titkárság, a köztársasági minisztérium támogatására a második félévben és az újabb tanév(ekben) is nagy szükség lesz.

Halász Hargita tanítónő átadja az első bizonyítványokat (Stanyó Gábor felvétele)

Halász Hargita tanítónő átadja az első bizonyítványokat (Stanyó Gábor felvétele)

Elismerve a kisdiákok törekvéseit, kitartásra buzdítva adta át Hargita tanító néni a félévi bizonyítványokat Pavlik Milannak, Ipacs Máténak és Petričević Teodórának. A negyedik kisdiák, Halász Bence később kapja meg a bizonyítványt, mivel már a nagyszülőknél tölti a téli szünetet. A tanító néni külön is megdicsért minden tanulót: Teodóra szépírásban tűnt ki, Milán tornából, Máté logikus következtetésekből, térérzékből, Bence pedig számtanból. A bizonyítvány átvétele után a gyerekek felolvastak néhány szót az ajándékba kapott, kis könyvekből, majd a házi feladatul kapott szóválogatásból. Gyakorolni mindennap kell, hogy ne felejtsék el a megtanultakat. Maradékon sem egyszerű ez, mert otthon többnyire szerbül beszélnek a gyerekek.