2024. április 20., szombat

A kevésnél is kevesebb

A temerini I. Helyi Közösség 2018-ban mindössze 6,7 millió dinárból gazdálkodhat

Valamikor, a nyolcvanas években, a nagy Jugoszláviában még példaként emlegették a temerini I. Helyi Közösséget. Akkoriban aszfaltozták le az utcákat, bővítették a városi vízvezetéket, fektették le az utcai gázvezetéket, építették meg a fürdőközpontot. Mindezeknek a beruházásoknak az anyagi fedezetét a helyi járulék jelentette. A rendszerváltást követően nemsokára lejárt a helyi járulék, újnak a bevezetésére nem volt politikai akarat. Fokozatosan elsorvadt a helyi közösség tevékenysége, a finanszírozás pedig átkerült a községi költségvetésbe, az év elejétől pedig már saját bankszámlája sincs a helyi közösségnek.

Jól látni a széles repedést a helyi közösség épületének bejáratánál (Góbor Béla felvétele)

Jól látni a széles repedést a helyi közösség épületének bejáratánál (Góbor Béla felvétele)

A szűkre szabottnál is szerényebb az a pénzügyi keret, amelyet az önkormányzat jóváhagyott gazdálkodásra az I. Helyi Közösségnek a 2018-az évre. Ez derült ki a tanács ülésén, amikor is a tanács tagjai a 2018-as pénzügyi tervvel kapcsolatos tájékoztatót, és az Ifjúsági Otthonnak nevezett épülethez építendő új konyha tervének kidolgozásáról szóló értesülést vitatták meg.

Magáról a pénzügyi tervről nem sok derült ki, csak az, hogy a korábban megígért 7,5 millió dinárt a községi vezetés 6 722 000-re faragta le. Ebből kell fedezni a titkár fizetését, a takarítónő tiszteletdíját, az Illés-napi költségeket, a konyhaépítés tervét, az épület karbantartását.

Az új konyha kialakítását az épület végében tervezik, de hogy mennyibe kerül, arról nem volt szó és nyilván majd csak a tervek elkészítése után lehet kalkulálni. Ismételten elhangzott, hogy a község nagyon mostohagyerekként bánik a helyi közösséggel. A tanácsnak úgyszólván semmibe sincs beleszólása, kezdeményezését rendre elvetik.

Gonddal jár a nagyterem használata is. A termet az önkormányzat adja bérbe, az szedi be a bérlési díjat, az épület azonban a helyi közösség gondjára van bízva. Előfordul, hogy rendezvények (diszkók) után rengeteg szemét, összetört berendezés marad hátra. Az épület biztonságos használata sincs megoldva. Hiányoznak a tűzcsapok. Az önkormányzatnak javasolják majd, hogy az aki kiváltja a termet, legyen köteles gondoskodni a biztonságról és a rendről, mégpedig őrző-védő ügynökség alkalmazásával. Rámutattak az épület megroggyant állapotára is, ami különösen a tetőzeten és a főbejárati ajtónál látszik. Ezért, ha nem történik sürgős intézkedés, be kell zárni az épületet.