2024. március 28., csütörtök

Teljes erőbevetéssel 2018-ban is

Ana Brnabić kormányfő a Magyar Szónak: Jelentős év elé nézünk a kisebbségi jogok megvalósítása terén

– Továbbra is teljes erőbevetéssel fogunk dolgozni, meg kell idejében valósítanunk minden tervünket, minél gyorsabban végre kell hajtanunk a szerbiai reformokat, változásokat – jelentette ki tegnap a Magyar Szónak adott nyilatkozatában Ana Brnabić köztársasági kormányfő a szerbiai kormányban megtartott újságírói fogadáson.

Ótos András felvétele

Ótos András felvétele

Számos projektum kivitelezését kell folytatni – mondta el lapunknak –, de ez nem minden, itt nem állhat meg a világ: újabbak megvalósításába is bele kell kezdeni, hiszen ez elengedhetetlen a fejlődéshez.

– Optimista vagyok, meggyőződésem, hogy 2018 még jobb lesz, mint az idei esztendő volt. Ennek persze az az előfeltétele, hogy a munkát az idén látott ütemben folytassuk – értékelte a kormányfő.

Arra a kérdésünkre válaszolva, hogy milyen eredményekre számíthatunk jövőre a nemzeti közösségek jogainak előbbrevitele terén, Brnabić közölte, már 2018 első negyedében a nemzeti közösségek tanácsával újabb ülést tervez összehívni, amelyen majd a kisebbségi nemzeti tanácsok tagjai képviseltetik magukat.

– Jelentős lesz az előttünk álló év a nemzeti közösségek szempontjából is. A költségvetésben növeltük a nemzeti közösségek rendelkezésére álló forrásokat. Két fontos jogszabály elfogadására is számítok. Az egyik a kisebbségek általános jogairól és szabadságjogairól szóló törvény, a másik a nemzeti tanácsokról szóló jogszabály. Olyan nagy változások lesznek ezek, amelyek szerintem még egyszer bizonyítani tudják, hogy Szerbia európai szinten is élen jár a kisebbségi jogok megvalósítása, alkalmazása terén – hangsúlyozta a Magyar Szónak nyilatkozva a miniszterelnök asszony.

Ótos András felvétele

Ótos András felvétele

A Szerbia és Magyarország közötti viszonyok kiválóak, mondta el, s felidézte, milyen eredményes találkozót tudhat maga mögött Orbán Viktor magyar kormányfővel.

– Megállapodtunk, hogy februárban ismét együttes ülést tart a két állam kormánya. Ennek az összejövetelnek ezúttal Magyarország ad otthont. Valóban nagy örömömre szolgál, hogy a két ország között ennyire jók a kapcsolatok. Úgy hiszem, példaértékű az együttműködés, megmutatja, hogyan lehet két szomszédos államnak egymással rendkívül jól kommunikálni, hogyan lehet színvonalas kooperációt megvalósítani – hangsúlyozta Brnabić.

A Belgrádban megszervezett újságíró-fogadáson, melyen alkalmunk volt rövid beszélgetést folytatni a kormány vezetőjével, Brnabić elmondta, a médiával jól kommunikált az elmúlt évben, tudja, hogy még vannak megválaszolatlan kérdések, és megígérte, hogy mindent meg fog tenni a nyitottság megőrzése érdekében, s minden sajtóházzal a lehető legjobb kapcsolat kialakítására  törekszik. Minden témáról készek leszünk nyilatkozni, tökéletesíteni szeretnénk a meglévő jó viszonyt a média képviselőivel – húzta alá. A miniszterelnök beszédének végén sok sikert kívánt 2018-ban az újságíróknak és családjuknak.