2024. április 19., péntek

Halálos áldozata is van a kanyarójárványnak

Az egészségügyi miniszter felelősségteljes magatartásra kéri a szülőket

Belgrádban december 22-én elhunyt egy kanyaróban megbetegedett, harmincéves fiatalember – erősítette meg tegnap Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter. A fiatalember egyszer sem kapta meg a morbilli vírus elleni védőoltást.

Megtörtént az, amire a szakma immár több hónapja figyelmezteti a közvéleményt – jegyezte meg a sajtónak nyilatkozva Lončar, megjegyezvén, hogy a szóban forgó betegséggel kapcsolatos nemzetközi statisztika szerint elkerülhetetlenek a halálos áldozatok. A miniszter nem közölte, hogy a fiatalember halálát a kanyaró lehetséges szövődményei közül melyik okozta.

– Szeretném ismét aláhúzni, hogy a kanyaró ellen csakis védőoltással lehet küzdeni, más megoldás nincsen. Arra kérném a szülőket, hogy oltassák be gyermekeiket és ne hallgassanak azokra, akik nem tudnak érdemben hozzászólni a témához. Senki sem várhatja el az országtól és annak szerveitől, hogy csodára legyenek képesek. Ha a gyerekek nem kapják meg a szükséges védőoltást, elkerülhetetlenek az ehhez hasonló esetek – nyilatkozta Lončar, aki a kétéves niši, súlyos állapotban lévő kisfiúról nem ejtett szót. Sajtóértesülések szerint a gyermeknél tüdőgyulladás alakult ki a kanyaró következtében.

A Dr. Milan Jovanović Batut Közegészségügyi Intézet keddi jelentésének értelmében október eleje óta 654 személy betegedett meg kanyaróban Szerbia területén. A legfiatalabb beteg két hónapos, a legidősebb pedig hatvanéves. A fertőzöttek legtöbbje öt évnél fiatalabb vagy húsz évnél idősebb.

A betegek 91 százaléka vagy nem kapta meg a szükséges védőoltást, vagy csak egyszer kapta meg, ez pedig nem biztosít átoltottságot. A fertőzöttek 34 százaléka szorult eddig kórházi ellátásra.

Észak-Koszovó területén 264 beteget vettek nyilvántartásba, Belgrádban 158-at, Kraljevóban 116-ot, Nišben pedig 69-et. Vajdaságban Szabadkáról jelentettek megbetegedést (októberben egy kisfiú betegedett meg), Újvidékről (négy beteget) és Palánkáról (két beteget).