2024. március 28., csütörtök

Négysávos út Újvidékig és Belgrádig

Nagybecskerek polgármestere az év nagy csalódásának mondta a vízgyárat

Čedomir Janjić Nagybecskerek polgármestere szerdán a 2017-es év nagy csalódásának nyilvánította a vízgyár körüli bonyodalmakat.

Mint mondta, mindenki azt remélte, hogy hosszú idő után ezen a nyáron megoldódik a város legnagyobb kommunális problémája. A berendezés megépült, az eddigi laboratóriumi elemzések pedig megmutatták, hogy a bánáti vizet lehet arzénmentesíteni. Adminisztrációs bonyodalmak miatt azonban a berendezés mindmáig nem kapta meg a működési engedélyt. Az akadály elhárítása folyamatban van, és a polgármester reméli, hogy hamarosan üzembe helyezik a berendezést. Mint mondta, a késedelem miatti felelősséget nem akarják másra hárítani, hiszen a polgároknak csakis a helyi önkormányzati vezetés tartozik magyarázattal.
A polgármester az idei év eredményei közé sorolta azt, hogy tovább bővítették az ipari övezetet, hét új beruházó érkezett, de további potenciális befektetőkkel, köztük, német, koreai és kínai cégekkel is tárgyalnak.
Az idén befejezték a Nagybecskerek és Újvidék közötti útszakasz felújítását, ugyanakkor jelentős útépítési terveik is vannak. Mégpedig az Újvidék és Nagybecskerek közötti négysávos utak kiépítése. Hamarosan hozzáfognak a tervdokumentáció elkészítéséhez és azok megvalósításához. Ebben számítanak a tartomány és a köztársaság támogatására is.
Nagybecskereken évtizedek óta gondot okoz a kerülőút hiánya, amely már 1991 óta épül. Jövőre kiírják a versenypályázatot a régi szőnyeggyárnál tervezett leendő Béga-híd építésére. Megoldódott a földek kisajátítása is, úgyhogy folytatódhat az útépítés.