2024. április 18., csütörtök

Törökországban újabb több mint 2700 állami alkalmazottat bocsátottak el

A török hatóságok újabb több mint 2700 katonát, tanárt és állami tisztviselőt bocsátottak el különböző minisztériumokból és közintézményekből terrorszervezetekhez fűződő kapcsolataik miatt.

Az intézkedés a hadseregben 637 katonát, a csendőrség felső köreiben négyszáz embert érint, míg a vallásügyi hivatalban 341-et. A hivatalos indoklás szerint az elbocsátottak terrorszervezeteknek vagy a nemzetbiztonság ellen tevékenykedő hálózatoknak voltak tagjai. 
     Törökországban tavaly, a mintegy 240 halálos áldozattal járó júliusi puccskísérlet után, rendkívüli állapotot vezettek be. A kormány azóta rendeletekkel irányítja az országot és több mint 111 ezer állami alkalmazottat elbocsátott, legalább 32 ezret pedig felfüggesztett állásából. A bezáratott intézmények száma megközelíti az ötezret. 
    Ankara az Amerikában élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi hálózatát teszi felelőssé az incidensért, de a megtorlás nem kizárólag a tényleges puccsistákat sújtja, hanem a mozgalom feltételezett támogatóit, valamint más, az állam biztonságát fenyegető terrorszervezeteket is, köztük a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) militánsait és szimpatizánsait.
    A PKK 1984 óta folytat fegyveres harcot a kurd kisebbség függetlenségéért az ország keleti és délkeleti részében. 
    Az Európai Unió több vezető politikusa szerint a törökországi tisztogatások túlzóak, a kormányzati fellépés az összes kritikus hang elhallgattatására irányul, ami által Ankara egyre inkább távolodik az európai értékektől.