Amikor a tárlat kurátora felkért, hogy nyissam meg ezt a kiállítást, nagy örömmel vállaltam, gondolván, hogy ismét egy szép, izgalmas kalandban lesz részem, és ez így is történt. Izgatottan kezdtem bele a két képzőművész munkásságának, személyének tanulmányozásába, tudniillik szeretek személyes élményekből kiindulni. Sajnos, eddig egyik művészt sem ismertem személyesen, Vinkler Imrét koromnál fogva, Adriennt a sors által. Lehet, ez a tény, hogy kívülállóként, egy nem elfogult tanúként szemlélhettem alkotásaikat, most segített abban, hogy a két világot egy harmadik szemszögéből, a néző, a befogadó szemszögéből éljem át, hasonlítsam össze.
Természetesen amikor az ember két képzőművész munkáival találkozik, óhatatlanul keresni kezdi azokat a pontokat, amelyek közösek, amelyek valamilyen módon átfedést jelentenek. Ezek pedig: kifinomultság – erő – idő.
Amikor megnéztem a kiállítást, még nem tudtam, hogy a címe MAG lesz. Így utólag nagyon örülök, hogy ezt választotta Adrienn (de hát mi más is lett volna!), mert így megerősítést nyertek megérzéseim, gondolatmenetem.
Számomra talán a legelső és legszembetűnőbb a kifinomultság, amely Adrienn alkotásaiból árad. A képek, tárgyak kicsi mérete, pókhálószerű tónusa, textúrája szinte mágnesként vonzza tekintetünket és kezünket, hogy megérintsük őket. A gondolatiság által erőteljes intim kapcsolat teremtődik meg, szinte magába szippantja az embert, nem engedi egykönnyen visszalépni a külvilágba.
Vinkler Imréről ismerősei, volt gimnáziumi tanítványai nagy tisztelettel beszélnek, mindenki végtelenül szerény és szelíd embernek tartotta. Édesapám, aki gimnazistaként Petrik Pál tanítványa volt Petrik városi műtermében, sokszor látogatta meg a szomszéd műteremben alkotó Vinklert, akinek komolyzenei lemezgyűjteményéből szabadon válogathatott és akivel szótlanul hallgathatta közösen a szebbnél szebb melódiákat. Kifinomult ember volt, mégis erőteljes, önmagával talán kicsit túl szigorú. Önkritikája, amely abban nyilvánult meg, hogy nem sokat állított ki, lehet, hogy a mai világban érthetetlennek tűnik, de szerintem talán pont ennek vagyunk legjobban híján.
Megállítani az időt? Azt az időt, amely a mag csírázásában, a természet körforgásában állandóan folyik. Ehhez nagy bátorság kell. Ez az az erő, amely Adrienn alkotásaiból sugárzik. Eleve a mag a születés–halál–újjászületés misztériumának szimbóluma. Az elvetett magnak meg kell halnia ahhoz, hogy új életet hozzon létre, s így megsokszorozódhasson. Ennek a ciklikus, állandó változásnak egy megdermesztett, kalitkába zárt, pillanatnyi állapotát, a természet erőinek gyermeki őszinteséggel való megcsodálását láthatjuk ezen a kiállításon. A kis méretekben rejlő erő hasonló a mustármagról szóló példabeszédhez, apró, de hatalmas erő rejlik benne. Egy mag akár fává is tud sarjadni.
Az élettelen, amely mégis élőként hat, az enyészet, a múlt, a gézzel lefedett, pókhálószerű hártya, a penész szürkesége körülöleli Vinkler Imre szürke tónusokkal megfestett képét. A 60-as évektől alkotásai egyre inkább metafizikus hangulatúak, csendéletein geometrikus alakzatok jelennek meg: a virágok, levelek szögletesek, színei szürkések. A szürke a fekete és a fehér szín keverékéből tevődik össze és a kromatikus színskála közepén áll. Mint Vinkler képe a tárlat egyik falán. A szürke, amely a hamu és a köd színe, a tudatalatti szürke ködéből feltörő álmok színe. A genetikában az elsődleges szín, mivel az újszülött ebben a színben él, majd csak lassan, fokozatosan kezdenek előtűnni a színek ebből a szürkeségből. Így van ez Vinkler képeivel is, amelyeket az ellentétes falon láthatunk. Noha ezek a képek időrendben előbb készültek, mégis a színesség, az erőteljes ecsetvonás használata által, a mozgástanulmányokon keresztül a dinamika felé sodornak bennünket.
Visszatérve a szürkéhez, a keresztény szimbolikában a halottak feltámadását is jelenti, amelyhez szervesen kötődik ismét a mag a születés–halál–újjászületés misztériumával, az idő körforgásával. A régi időszerűsége- az új időtlensége. Talán így fogalmazhatnánk meg azt a láthatatlan „rokoni” szálat amely összeköti a két rokonlelkű alkotót, mint ahogyan összekötik a magokat a csírakezdemények Adrienn alkotásain.
Kívánok mindenkinek örömteli adventi készülődést, fejlesszük és éltessük magunkban a fényt, ahogyan a búzamag magába foglalva azt, növekedni kezd a mai naptól karácsonyig.
* Vinkler Imre és Újházi Adrienn MAG című kiállításáról a Szabadkai Városi Múzeumban, amely Luca napján, december 13-án nyílt meg és február 3-ig látható.
