2024. március 29., péntek

Szerbiában rendezetlen a kriptovaluták piaca

Szerbia még meg sem kísérelte szabályozni az ún. kriptovaluták, közülük is a legismertebb, a bitcoin piacát, hanem hagyja, hogy egyedül fejlődjön. Bosznia-Hercegovinával és Crna Gorával együtt a sereghajtó szerepét tölti be azoknak az országoknak a körében, amelyek használják ezt a digitális fizetőeszközt – állapította meg tegnap a Szerbiai Gazdasági Kamarában a témával foglalkozó tanácskozáson Nikola Korbar, a belgrádi Gazdasági Kutatások Központjának (CEIB) igazgatója. Szerinte jobb szabályozni a virtuális valuták piacát, mint betiltani, mert ennek következményeként csak erősödne a feketepiac.

– Japán kiegyenlítette a bitcoin és a nemzeti valuta, a jen használatát, hogy a turistáknak megkönnyítse a fizetést, ebből pedig az ország idegenforgalma profitált – mondta Korbar. Ismertette, hogy a szomszédos Horvátország már legalizálta a digitális pénznemet, Kínában a polgárok szabadon használhatják, a vállalatok viszont nem, a dél-amerikai Venezuela pedig bejelentette, hogy saját kriptovalutát hoz létre, hogy elkerülje az Egyesült Államok szankcióit.

Az utóbbi egy évben nagyarányú volt a bitcoin értéknövekedése, de továbbra is rendkívül ingatag. Egy évvel ezelőtt 833 dollárt ért, ma hozzávetőleg 16 800 dollár az értéke. A múlt héten majdnem elérte a 20 000 dollárt.

– Szakértői előrejelzés szerint a bitcoin a jövő év februárjáig erősödik, és eléri a 28 000–30 000 dolláros értéket – mondta a CEIB igazgatója. Hozzátette: a digitális fizetőeszköz előnye, hogy lehetővé teszi a gyorsabb átutalásokat, kis provízióval. A kriptovaluták tranzakcióinak közvetítői díja 0,00014 százalék, a banki tranzakcióké elérheti a 20 százalékot is, a PayPal elektronikus szolgáltatásnál pedig 5 százalék a provízió. A digitális fizetőeszközzel kapcsolatos legnagyobb probléma az adófizetés elkerülése és a pénzmosás.

– A papírpénz-mosással általában elvész az összeg mintegy 30 százaléka, ugyanakkor a digitális fizetőeszköz-mosással is megőrzi értékét, sőt szépen lehet vele keresni – részletezte Korbar.