2024. április 19., péntek

Tízéves a Draxlmaier

Tízéves a gépkocsik villamossági berendezéseit gyártó Draxlmaier társaság nagybecskereki üzeme. Már több mint ötezer dolgozójuk van. Csak az idén közel kétezer dolgozót vettek fel. Nagybecskerek mellett (ahol kizárólag termelési kapacitásuk van) Kragujevacon van egy raktáruk.

2007-ben kétszáz dolgozóval nyitották meg a gépkocsik villamossági berendezéseit gyártó Draxlmaier társaság nagybecskereki üzemét. Jelenleg pedig már több mint ötezer dolgozójuk van. Csak az idén közel kétezer új dolgozót vettek fel. Folyamatban van a kiképzésük és hamarosan bővítik a termelést.
– Ha visszatekintünk az elmúlt tíz évre a Draxlmaier nagybecskereki üzemében, akkor nagyon elégedettek lehetünk azzal, amit itt elértünk. Egy üres munkacsarnokkal és pár száz dolgozóval kezdtük és eljutottunk oda, hogy mi vagyunk a régió legnagyobb munkáltatói. Erre büszkék lehetünk. Mindezt pedig a jól képzett és kellően motivált dolgozóinknak köszönve értük el. Ezért köszönettel tartozunk nekik – mondta Michael Wagner, DAD Draxlmaier Automotive kft igazgatója.
A dolgozók között sok a nő. Miličić Erzsébet húsz évig kereskedőként dolgozott. 2015 óta dolgozik a Draxlmaierban. Mint mondja elégedett a munkafeltételekkel és a fizetéssel is.
A Draxlmaier az első nagybecskereki vállalat, amelyben beindították a diákoknak, a leendő dolgozóknak a gyakorlati tanítását. Jelenleg a Nikola Tesla szakközépiskola nyolc tanulója jár villamossági szakmai képzésre. Ősztől beindítják a mechatronika szakmai képzését is. A németországi társaikkal azonos anyagból tanulnak.
A német társaság hosszas latolgatás után (a három lehetséges színhely Románia, Szlovákia és Szerbia volt) döntött a nagybecskereki beruházás mellett, melybe eddig közel harminc millió eurót beruházott. Tekintettel arra, hogy eddig mindenki elégedett, nincs kizárva, hogy további bővítések lesznek.