2024. március 28., csütörtök

Kiugrási lehetőség a gazdáknak

A családi gazdaságok rájuk szabott feltételek mellett állíthatnak elő élelmiszert

2018. január 1-jétől megkezdik a kistermelői szabályzat alkalmazását, amelynek nyomán a családi gazdaságok is lehetőséget kapnak arra, hogy feldolgozzák az általuk megtermelt nyersanyagot, majd értékesítsék azt.

A mezőgazdasági minisztérium szabályzata az állati eredetű nyersanyag feldolgozására vonatkozik, a növényi eredetű nyersanyag feldolgozását lehetővé tevő szabályzat meghozatala még várat magára. A Vajdasági Magyar Szövetség ezzel teljesítette egyik kulcsfontosságú választási ígéretét, értékelte a téma kapcsán Fremond Árpád parlamenti képviselő, Juhász Attila mezőgazdasági államtitkár pedig a családi gazdaságok megőrzése egyik zálogának tartja a szabályzatot.
Az élelmiszer-biztonsági törvény nyomán a nagyüzemeknek és a kisebb gazdaságoknak eddig ugyanazoknak a feltételeknek kellett eleget tenniük, viszont a családi gazdaságok ezt nem, vagy csak kínkeservek árán tudták kivitelezni, nyilatkozta a szabályzat elfogadását követően Branislav Nedimović mezőgazdasági miniszter. Mint hozzátette, a termelők falakba ütköztek és nem tudtak kész termékkel megjelenni a piacon. Annak érdekében, hogy tovább könnyítsék az érdekeltek helyzetét, 2018-ban a vidékfejlesztési támogatások keretében az állam legalább 50 százalékban támogatja majd a gazdákat a termelési részlegek kialakításában és felszerelésében, magyarázta Nedimović, mondván, hogy a kevésbé fejlett régiókban – ahol egyébként különösen nagy a családi gazdaságok száma – a gazdák költségeinek legalább a 65 százalékét fedezi majd az állam.
LEHETŐSÉG A FEJLŐDÉSRE
Hatalmas sikerről van szó, hiszen először nyílik lehetőségük a bejegyzett családi gazdaságoknak arra, hogy az illetékes szervnél bejegyeztessék élelmiszer-feldolgozó üzemeiket, nyilatkozta lapunknak Juhász Attila, a mezőgazdasági minisztérium államtitkára. Mint hozzátette, ezzel lehetőségük teremtődik arra, hogy a megtermelt javakat saját maguk dolgozzák fel és értékesítsék. Eddig az élelmiszer-biztonságról szóló törvény nyomán meghozott szabályzatok támasztotta feltételeknek csak a nagy rendszerek tudtak megfelelni.

A most elfogadott szabályzat ezekhez képest sokkal kevésbé rigorózus feltételeket és elvárásokat támaszt a kisebb feldolgozói üzemekkel szemben, ez pedig mindenképpen könnyítésnek számít, nyomatékosította Juhász Attila, mondván, hogy bizonyos termékek esetében a gazdáknak elég csak egy helyiséget kialakítaniuk.
– Senkinek nem kell attól tartania, hogy a kistermelők termékeit nem ellenőrzik majd kellő odafigyeléssel. A termelők eddig is feldolgozták termékeiket és értékesítették azt. A szabályzatnak köszönhetően ezek a gazdaságok most megjelennek a rendszerben, láthatóvá válnak és ilyen szempontból növekszik a biztonság. Ezzel mindenki nyer, a fogyasztótól kezdve egészen a termelőig és az államig, illetve a mezőgazdasági minisztériumig. A szabályzatból tükröződik a VMSZ politizálásának az egyik alappillére, nevezetesen a családi gazdaságok megőrzése. Ami az értékesítést illeti, a gazdák háztájról, gazdaságaikban, falusi rendezvényeken, idegenforgalmi rendezvényeken, a helyi piacokon és kiskereskedelmi üzletekben kínálhatják majd fel termékeiket – taglalta Juhász Attila.
Kérdésünkre válaszolva, hogy tekintettel a várható új kötelezettségekre, mint amilyenek a bejegyzés, vagy az adófizetési kötelezettségek, esetleg a bürokrácia, értékelése szerint mennyire lesz nehéz rábírni a gazdákat arra, hogy törvényesítsék feldolgozói tevékenységüket, a politikus megjegyezte: senki sem fog ódzkodni ettől a lehetőségtől, amennyiben komolyan veszi önmagát és gazdaságát, ezért arra számít, hogy sokan fognak élni a felkínált lehetőséggel. A szabályzat lehetőség a gazdaságok fejlődésére, a családi gazdaságok megőrzésére és az önfoglalkoztatás megvalósítására, tette hozzá Juhász Attila, és a folytatásban kiemelte, hogy a VMSZ, együttműködve a gazdaszervezetekkel és az illetékes állami szervekkel, tájékoztató jellegű előadásokat szervez majd annak érdekében, hogy a gazdák első kézből tájékozódjanak a részletekről. A növényi eredetű nyersanyag feldolgozását lehetővé tevő kistermelői szabályzat már elkészült, mondta Juhász Attila, kifejezve reményét, hogy ezt is hamarosan elfogadják, majd megerősítette, hogy a jövőbeni feldolgozóüzemeket működtető gazdák számára 2018-ban célirányos, vissza nem térítendő támogatások válnak elérhetővé a köztársasági költségvetésből.
BEVÁLTOTTÁK ÍGÉRETÜKET
A Vajdasági Magyar Szövetségnek a mezőgazdaság területén ez volt az egyik központi választási ígérete, amelynek megvalósításáért több éven át küzdött, emelte ki Fremond Árpád, a párt köztársasági parlamenti képviselője. Szavai szerint a szabályzatot annak köszönhetően fogadták el, hogy a VMSZ része a kormánynak és a híd szerepét betöltve hozzájárul ahhoz, hogy a Szerbia és a Magyarország közötti kapcsolatok kiválóak legyenek.

– A két ország közötti együttműködésnek köszönhetően több külföldi, illetve magyarországi szakember is megfordult a mezőgazdasági minisztériumban. Egyrészt az IPARD programmal foglalkoztak, másrészt a kistermelői szabályzattal. Közösen kezdtük el szorgalmazni a mezőgazdasági minisztériumban, hogy megszülessen az őstermelői szabályzat. Először azt kellett mindenkivel megértetnünk, hogy nem új dolgot szeretnénk meghonosítani Szerbiában, hanem olyasmit, ami az Európai Unióban zökkenőmentesen működik. Az európai, elsősorban a magyarországi és az osztrák, gyakorlat került átültetésre a szerbiai szabályozásba. A növényi eredetű nyersanyag feldolgozására vonatkozó szabályzaton még dolgozni kell az elkövetkező időszakban, ám ennek ellenére is kijelenthetjük, hogy egy hosszú folyamatnak a végéhez érkeztünk. 2018. január 1-jétől hatalmas lehetőség válik elérhetővé a kistermelők számára. Ez a VMSZ és a VMSZ frakciójának a sikere – fogalmazott Fremond Árpád.
A képviselő a folytatásban megerősítette, hogy parlamenti eljárásba került a közlekedésbiztonsági törvény módosítási javaslata, amelyben a kapcsolható eszközök regisztrációjának a kérdésére is kitértek. Utóbbi tekintetében ismét helyt adtak a VMSZ indítványának, azaz megfogalmazásra került, hogy a gazdáknak ne kelljen regisztrálniuk kapcsolható eszközeiket, emelte ki Fremond Árpád, és rámutatott arra, hogy a szóban forgó törvénymódosítási javaslat bármikor a köztársasági parlament napirendjére kerülhet. A képviselő az IPARD-alapokról is szót ejtett, mondván, hogy a pályázat néhány napon belül aktuálissá válik. Ennek keretében 175 millió euró válik elérhetővé a mezőgazdasági termelők számára és elsősorban a kistermelőkre összpontosítanak, fűzte hozzá Fremond Árpád.