2024. március 28., csütörtök

Meggyújtották a harmadik gyertyát

Ünnepélyes keretek között gyújtották meg a harmadik gyertyát vasárnap este a zentai városháza oszlopcsarnokában a város adventi koszorúján.

Fotó: Máriás Endre

Fotó: Máriás Endre

A karácsonyváró programsorozat keretében megszervezett ünnepség kezdetén Juhász Lassú Kornélia, a Városi Könyvtár munkatársa köszöntötte az egybegyűlteket, az adventi időszak és a karácsonyi ünnepkör jelentőségét méltatva, majd Horváth László, a Thurzó Lajos Általános Iskola betlehemes csoportjának vezetője gyújtotta meg a harmadik gyertyát a város adventi koszorúján.

Az alkalmi műsorban fellépett az iskola betlehemes csoportja; a Tópart Magyar Művelődési Egyesület vegyes kórusa; valamint az Emlékiskola énekkara is, Losonc Kinga zenetanárnő vezetésével. A jelenlévők közösen díszítették föl Zenta karácsonyfáját, amelyre a gyermekek által készített díszek is felkerültek.

Kosiczky András, a községi tanács idegenforgalommal megbízott tagja elmondta, a város adventi koszorúján található negyedik gyertyát már nem a városháza oszlopcsarnokában gyújtják meg, hanem a főtéren, ahol holnap kezdődik a Karácsonyi kavalkád, amelynek keretében idén is sokszínű programmal, kirakodóvásárral és igazi karácsonyi hangulattal várják az érdeklődőt, nemcsak Zentáról, hanem a környező településekről is.