2024. március 28., csütörtök

Bejegyzik a lakótömböket

Az év végéig Topolya községben is nyilvántartásba veszik a lakótömböket. Az ezt előirányozó lakhatási törvény értelmében az összeírás minden olyan épületre vonatkozik, amelyik legalább három különálló lakásból áll.

A regisztrációt követően a lakótömb jogi személlyé válik, saját számlaszámmal és adószámmal, valamint ki kell nevezni az úgynevezett épületmenedzsert, aki gondját viseli a háznak, figyeli annak állapotát, meghallgatja és regisztrálja a lakók panaszait, szükség szerint megszervezi a felújítási vagy javítási munkálatokat. A gondnokot a lakóközösség tagjai választhatják meg, lehet a lakótömb egyik lakásának a tulajdonosa, de arra is lehetőség lesz, hogy külső személyt alkalmazzanak, aki a munkájáért anyagi juttatásban részesül, és cserébe napi 24 órán át a lakók rendelkezésére áll. Az adatok elektronikus úton történő nyilvántartásba vétele után a Köztársasági Földmérő Intézet adatbázisában nyilvánosan hozzáférhetővé válnak az ország területén egyesült lakótömbök. Topolyán az ezzel kapcsolatos illetékes szerv a községi közigazgatás területtervezési, településrendezési, építésügyi, környezetvédelmi, kommunális-lakásügyi és gazdasági osztálya. A lakótömbök nyilvántartásba vételével kapcsolatban bővebb tájékoztatást az illetékes hivatal 024/ 715-310-es telefonszám 119-es mellékén kapható vagy az olivera.nenadic@btopola.org.rs internetes elérhetőségen.