2024. március 28., csütörtök

A reformok feltételek maradnak

A 2018-as év kulcsfontosságú lesz Szerbia és a régió európai integrációs folyamatában

Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője a kulcsfontosságú reformok hatékonyabb és gyorsabb foganatosítására kérte a Nyugat–Balkán államainak vezetőit. A térség államvezetőinek brüsszeli munkavacsoráját követően Mogherini közleményben erősítette meg, hogy az EU 2018-ban egyedülálló lehetőséget kínál fel a balkáni államoknak az európai integráció érdemi felgyorsításának tekintetében.

Az Európai Unió Tanácsa márciusban, Jean Claude Juncker pedig szeptemberi beszédében erősítette meg, hogy 2018 meghatározó lesz a Nyugat–Balkán országai számára. Az is kiderült, hogy az integráció folyamatának középpontjában a reformoknak kell állniuk. A reformok közül különösen fontosak az igazságügy, az alapjogok és a joguralom területén megejtendőek – áll a közleményben.

A hétfő esti munkavacsorán Szerbiát Ana Brnabić, miniszterelnök képviselte. A szerbiai sajtónak nyilatkozva kifejtette: a hat állam vezetőjének részvételével megejtett vacsorán egyértelművé vált, hogy a Nyugat–Balkán országai közül az integráció folyamatában Szerbia és Montenegró a legsikeresebbek, hiszen csak ezek kezdték meg a csatlakozási tárgyalásokat. Szerbia bizonyította, hogy megbízható, következetes és komoly partner, emelte ki Brnabić, majd arról beszélt, hogy Szerbia kész támogatni Albániát és Montenegrót, hiszen mindkét ország európai integrációja fontos a nyugat–balkáni régió stabilitásának szempontjából.

A Nyugat–Balkán országai különböző ütemben haladnak az integráció útján, de ez így természetes, fejtette ki a folytatásban Brnabić, a Belgrád és Pristina közötti párbeszéddel kapcsolatban pedig a pristinai fél mulasztásaira mutatott rá. Szerbia aláírta a brüsszeli megállapodást, annak rendelkezéseit szinte maradéktalanul alkalmazta, Pristina viszont szinte semmit nem végzett el ezidáig, nyomatékosította a szerb kormányfő, mondván: „Szerbia továbbra is szorgalmazza a szerb községek közösségének megalapítását, hiszen ez a brüsszeli megállapodás gerince.”