2024. április 18., csütörtök

Elismerést kapott Zombor a foglalkoztatásért

Három szerbiai helyi önkormányzat részesült a Nemzeti Munkaközvetítő Szolgálat elismerő oklevelében a foglalkoztatási politika népszerűsítéséért, valamint a foglalkoztatásban elért eredményekért, köztük Zombor város.
Az oklevelet odaítélő bizottság indoklása szerint Zombor fejlettsége alapján a helyi önkormányzatok első osztályába tartozik, de a költségvetéséből támogatja a munkanélküliek foglalkoztatását. Idén a helyi foglalkoztatási akcióterv megvalósítására 17,5 millió dinárt fordított a szakmai gyakorlat megszerzésének ösztönzésére, az önfoglalkoztatás, a nehezen elhelyezkedők számára nyitott új munkahelyek támogatására és a közmunkák finanszírozására, szorosan együttműködvén a Nemzeti Munkaközvetítő Szolgálattal. Az önkormányzat eddig száznál több munkanélkülit juttatott álláshoz.
Az elismerést megköszönő Dušanka Golubović polgármester asszony úgy fogalmazott, hogy a szolgálat értékeli a városnak a munkahelyek megőrzésére és új munkahelyek létrehozására irányuló igyekezetét.
– Az említettek mellett a város a Foglalkoztatási Tanács igyekezete mellett még 100 millió dinárt fordított egyéb foglalkoztatási programok megvalósítására, és ennek köszönhetően 2017-ben 300 munkanélküli állhatott munkába. Mindehhez elengedhetetlen támogatást nyújtott a munkaközvetítő szolgálat, egyebek közt a jól szervezett állásbörzékkel – mondta Dušanka Golubović.
Zombor mellett Niš és Leskovac részesült elismerő oklevélben a foglalkoztatási politika megvalósításáért.