2024. március 28., csütörtök

Posztapokaliptikus maszkok

(Fotó: Benedek Miklós)

(Fotó: Benedek Miklós)

A hétvégén nyílt meg a fiatal kishegyesi képzőművész, Vass Szabolcs Pszeudoprimitív maszkok – Michel Houellebecq posztapokaliptikus klónjai címet viselő kiállítása a szabadkai Klein House-ban. Az alkotó az eddigiek során több technikában is kipróbálta magát, és ezúttal motoralkatrészeket felhasználva készített álarcokat, amelyek egy gépek uralta világból üzennek a nézőnek. A tárlatot Virág Gábor író, a Forum Könyvkiadó Intézet igazgatója nyitotta meg alkalmi novellájával, amelyben egy disztópia látomása fogalmazódik meg. Eme világban az is megtörténhet, hogy az APN-ek veszik át a hatalmat, és Kishegyes fontos lokációként manifesztálódik, hisz Vass Szabolcs alteregója éppen ott, és éppen ezen APN-ek között alkot. Ebben a világban megszűnt a kommunikáció, nincs már történelem, sem kultúrtörténet, és az ember szót a robot szóval cserélték fel. Az alkatrészek lenyomatait magukon viselő maszkok mögül már nem emberek tekintenek ránk, hanem a mesterséges intelligencia agya és logikája, és érzelmi megnyilvánulásaik is mesterségesen megtanultak és kifejlesztettek.