2024. április 19., péntek

Nem minden adomány kívánatos

Dragan Đilas 280 ezer dinárral szeretett volna támogatni egy gyermekotthont

A munkaügyi és szociálpolitikai minisztérium visszautasította Dragan Đilas üzletember, Belgrád volt polgármesterének adományát. Az indokokról egyelőre nem nyilatkoztak. A Đilas tulajdonában álló Multicomgroup gazdasági társaság 280 ezer dinárt adományozott – illetve adományozott volna – a Sremčica fejlődési rendellenességekkel felnövő gyermekek számára működtetett otthonnak. Annak érdekében, hogy az adomány még időben, az ünnepek előtt, megérkezzen a gyermekekhez, az adományt november végén átutalták. Az intézmény két héttel később, december 12-én tájékoztatta a vállalat illetékeseit, hogy nem fogadják el az adományt, „mivel a munkaügyi és szociálpolitika minisztérium nem adta jóváhagyását”.

Dragan Đilas most erősítette meg a sajtóértesüléseket, értetlenségének adva hangot, amiért megtörténhetett ilyesmi. Mint elmondta, eddig soha senki nem akadályozta meg, hogy adománnyal segítsen azoknak, akik a leginkább rászorulnak. Đilas reményét fejezte ki, hogy a minisztérium illetékesei jobb belátásra térnek és azt teszik, ami a gyermekek érdekében áll.

A Blic belgrádi napilap a munkaügyi és szociálpolitikai minisztériumnak, valamint Sandra Perićnek, a Sremčica megbízott igazgatójának is eljuttatta kérdéseit, választ azonban egyiktől sem kapott.