2024. április 20., szombat

Egyetemisták az elsősökért

Anyaországi egyetemista szervezet segíti a bácsfeketehegyi diákokat
Az elsősök és szüleik átveszik a beiskolázási támogatást, Fotó: Lakatos János

Az elsősök és szüleik átveszik a beiskolázási támogatást, Fotó: Lakatos János

A pécsi Kosztolányi Dezső Céltársulás az idén is támogatta a bácsfeketehegyi Nikola Đurković Általános Iskola magyar ajkú elsős diákjait. A céltársulás képviselői a héten személyesen adták át a 10 ezer forintos egyszeri segélyt a kisdiákoknak és szüleiknek. Barkóczi Csaba, a céltársulás elnöke arról számolt be lapunknak, hogy a szervezet három éve létezik és már megalakulás óta kapcsolatban van a bácsfeketehegyiekkel.

– A Pécset jótékonysági rendezvényeken, sporteseményeken összegyűlő adományokat a tanév első felében eljuttatjuk a bácsfeketehegyi elsősöknek és szüleiknek. Ez a beiskolázási támogatás az idén és a múlt évben is 10 ezer forint összeget jelentett. A mostani alkalommal 20 bácsfeketehegyi elsős részesült támogatásban, és várhatólag további vajdasági települések diákjait is segíteni fogjuk. A Kosztolányi Dezső Céltársulás a vajdasági diákok mellett támogatja a horvátországi magyar diákokat is – mondta el Barkóczi, majd arról is szólt, hogy a céltársulás programjainak köszönhetően az elmúlt három évben 1400 fiatal látogatott el az anyaországból a szerbiai és horvátországi magyar lakta területekre, vagy Szerbiából és Horvátországból Pécsre. Ez is erősíti a határon átnyúló nemzeti összetartozást – fogalmazott az elnök. Az egyik program, amelynek keretében ez megvalósult, a Cserediák program, a másik pedig a Pécsi kalandozások program.

Barkóczi végezetül arról is beszámolt, hogy Horvátországban a magyar nyelvű tanintézmények igazgatóival és a tanárokkal együttműködve arra ösztönzik az óvodásokat és szüleiket, hogy magyar tannyelvű iskolát válasszanak. Ez azért fontos, mert Horvátországban az asszimilációs mutatók rosszabbak, mint Vajdaságban – fogalmazott a céltársulás elnöke.