2024. március 29., péntek

Krónikus zsebfertőzés

Autójában robbantották fel az ősszel Daphne Caruana Galizia máltai újságírónőt. Alighanem azért, mert rendszeresen írt kormánya korrupciós ügyeiről. Sőt vádakat is megfogalmazott, még Joseph Muscat miniszterelnökkel szemben is. Bár a rendőrség decemberben már előállított néhány gyanúsítottat, a szigetországban sokan nem hisznek abban, hogy az elkövetők, netán a megbízóik megkerülnek.

A politika felső köreit érintő korrupció ugyanis mindig a különösen érzékeny kategóriába tartozott. Magas rangú vezetők rendszerint tagadják a létezését is.
A valóságban azonban igenis jelen van mind a politikai, mind a közéleti korrupció. Nem egy országban a „kormányprogram” része. Afrikai, dél-amerikai példák sokasága bizonyítja ezt, de azért nem kell olyan messzire menni. Európában is akad jó néhány hely, ahol a központi kormány eltűri még az olyan jogi szabályozásokat is, amelyek a választók szemében inkább a bűncselekmény melegágyára hasonlítanak.
Merthogy a korrupció súlyos visszaélés és törvénytelenség a javából. Az országok hivatalosan el is fogadják ezt a tételt, de nem mindig vagy csak szelektíven küzdenek ellene. Például úgy, hogy a hatalom kipécézi magának a legveszélyesebb ellenfeleit, s korrupciós vádakkal, rágalmakkal igyekszik ellehetetleníteni őket.
A nemzeti törvénykönyv mellett az ENSZ is veszélyesnek tartja a jelenséget. Kártékony és romboló hatására fel is hívta a figyelmet: 2003-ban korrupcióellenes világnappá minősítette december 9-ét. A döntéssel egyszersmind hatékonyabb fellépésre szeretné ösztönözni az államokat.
Kezdeményezése nem a legsikeresebb. Annak ellenére sem, hogy sok állam komolyan veszi a küzdelmet a törvénytelenség e formája ellen.
Az erőfeszítések ellenére még mindig kontinensek és hatalmas régiók életét szövi át a korrupció. A legkirívóbb Afrika helyzete. A földrészen szinte nem találni olyan országot, amely ne szenvedne súlyos és krónikus korrupció-fertőzésben. Zsebek és (titkos) bankszámlák sokasága áll rendelkezésre a csúszópénzek elhelyezésére, elrejtésére.
Ázsiában is legalább tucatnyi országot lehetne felsorolni, ahol ez a métely szinte mindenütt jelen van. Kína is közéjük tartozik, bár ott a kommunista vezetés időnként hadjáratot indít ellene. A legújabb offenzíva négy éve kezdődött. A bíróságok azóta folyamatosan ítélnek el (egykori) magas rangú állami tisztségviselőket, katonatiszteket és másokat. Rossz nyelvek szerint mindez igazából arra szolgál(t), hogy a teljhatalomra törekvő Hszi Csin-ping elnök leszámoljon a (maradék) politikai ellenfeleivel, s a helyükre saját embereit helyezze.
Latin-Amerikában kissé más a helyzet. Persze ott is gyakran előfordul, hogy a rivális politikai erők felhasználják egymás ellen a másik korrupciós ügyeit, de azért valamelyest visszafogottabbak. Abból indulnak ki, hogy irányítói pozícióba kerülve ott folytathatják, ahol a hatalomból távozók abbahagyták.
Rengetegen érintettek az ilyen ügyekben mindegyik latin-amerikai országban. A földrész főhatalmának számító, majd’ 210 milliós lakosságú Brazíliában még Michel Temer államfő is korrupciós botrányba keveredett, előző két hivatali elődjével, Dilma Rousseffel és Luiz Inácio Lula da Silvával együtt, akik ellen szeptemberben vádindítványt is tett a főügyész.
Megtörténhet, hogy idővel mindhárman Peru korábbi elnökének a sorsára jutnak. Alberto Fujimori 2009-ben került rács mögé korrupció és egyéb bűncselekmények miatt.
Európában nem uralkodnak ennyire riasztó állapotok, de államfők és kormányfők is kerültek már bajba, börtönbe, vagy „csak” bíróság elé vesztegetés, hűtlen kezelés, esetleg egyéb gyanús pénzügyi műveletek vádjával. A kormányzati és hétköznapi korrupció a legelterjedtebb a Balkánon, Dél- és Kelet-Európában, valamint a szovjet utódállamokban. Észak- és Nyugat-Európában sokkal jobb a helyzet, ám ezen a téren ott sem ideális minden.
A különbségeket azonban jól érzékelteti, hogy míg Christian Wulff volt német államfő már abba is belebukott, hogy az ügyész jogtalan előny (719,40 euró) elfogadásával vádolta meg, addig Mariano Rajoy miniszterelnökként vezetheti Spanyolországot, ahol évek óta támadják pártja és állítólagos saját korrupciós ügyei miatt. Élvonalbeli politikus továbbra is, miként a 81 éves Silvio Berlusconi, akit 2013-ban adócsalásért ítélt (jogerősen) szabadságvesztésre a bíróság. A többszörös olasz exkormányfő azóta le is töltötte a büntetését.
A Mediterráneum, Kelet-Európa és a Balkán lakossága nyilvánvalóan sokkal jobban tolerálja kompromittálódott politikai vezetőit, mint a nyugat- vagy észak-európai választók. A külső szemlélődőkben valószínűleg ezért tartja magát a vélemény, amely szerint térségünkben a korrupció ellen inkább csak kampányolnak a pártok, ám amint megszerzik a hatalmat, maguk is szívesen fogadják el a csúszópénzt, a kedvezményeket.
A túl mohók néha megjárják (az utóbbi időben főként Romániában). Ám nem mindegyikük. Sőt olyan is megtörtént már, hogy korrupcióért jogerősen elmarasztaltak valakit (így Janez Janša szlovén és Ivo Sanader horvát exkormányfőt), a végén azonban az alkotmánybíróság hatályon kívül helyezte az ítéletet.
A csúszópénzért bebörtönzött Adrian Năstase korábbi román miniszterelnöknek nem volt ilyen szerencséje: a rá kiszabott négy évből hat hónapot leült. Utána elengedték – jó magaviseletéért.