2024. április 18., csütörtök

Házzal gyarapodtak a családok

A Prosperitati Alapítvány megkezdte a mezőgazdasági feldolgozóüzemek és a beszállítók összekapcsolását

Pénteken 73, 2 millió dinár értékben hatvannégy falusi ház vásárlásáról írt alá  ünnepélyes keretek között támogatási szerződést a Prosperitati Alapítvány fiatal házaspárokkal és szülőkkel. A szóban forgó pályázatra november 30-ával bezárólag 318 pályázat érkezett be. A korábbi bejelentések értelmében több körben bírálják el a pályázatokat, a következő eredményhirdetésre, majd szerződés-aláírásra 2018 januárjában lehet számítani. Bár Vajdaság egész területéről érkeztek az alapítványhoz pályázatok, úgy a szórványból, mint a tömbből, a számok tekintetében Kishegyes és Topolya környéke jár az élen.

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele

Magyar Levente, Magyarország külgazdasági és külügyminiszter-helyettese alkalmi beszédében a két évvel ezelőtt útjára indított gazdaságfejlesztési programot összegezvén kiemelte, eddig 40 milliárd forint értékben valósult meg fejlesztés Vajdaságban.

– Ezért köszönet illeti a vajdasági magyar közösséget, hiszen hitt önmagában, és volt bátorsága megfogalmazni stratégiai elképzeléseit, majd volt elég tudása, hogy sikerre vigye terveit – emelte ki Magyar Levente, majd köszönetet mondott a magyar kormánynak, amiért felkarolta a programot, végül pedig a szerb kormánynak és Aleksandar Vučić köztársasági elnöknek mondott köszönetet, amiért nem gördített akadályokat a program útjába. A 40 milliárd forint minden egyes forintja Szerbiát gyarapítja, nyomatékosította Magyar Levente, hozzátéve: Magyarországnak célja, hogy erősítse Szerbiát.

–  Eddig 10 milliárd forintot költöttünk a vajdasági magyar kisvállalkozók és mezőgazdasági termelők megerősítésére. Emellett 30 milliárd forintnyi nagyberuházás is megvalósul. Az utóbbi programnak a keretében támogatott nagyvállalkozások közül tíz a mezőgazdaság területén tevékenykedik. Következő lépésben az ezekkel a feldogozóüzemekkel együttműködni képes kistermelők megerősítését célozzuk meg. A programnak végig a mezőgazdaság volt a vezérfonala, de mi más is lett volna, hiszen ez egy mezőgazdasági vidék. Ezért is hirdettünk meg pályázatot falusi ház vásárlására azok számára, akik vidéken képzelik el az életüket. Ők a jövőben is számíthatnak a segítségünkre, így hamarosan olyan képzési programot indítunk, amelynek keretében a legmodernebb mezőgazdasági szaktudással szeretnénk felvértezni a támogatott családokat – fogalmazott Magyar Levente.

A SIKER ÉRDEKÉBEN SZÖVETKEZTEK

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke szerint egy nagy vállalás fontos állomásához érkezett el a közösség, ezért indokolt az elégedettség és a büszkeség. A VMSZ a magyar nemzet megerősítésének céljával szövetkezett a magyar kormánnyal és a Fidesszel – hangsúlyozta Pásztor István, mondván, hogy közösen szeretnék naggyá tenni a magyar nemzetet. A VMSZ elnöke köszönetet mondott Magyarország kormányának, amiért bizalmat előlegezett a vajdasági magyar közösségnek. Ez a megelőlegezett bizalom a lehetőség mellett kihívást is rejtett magában, hiszen a vajdasági magyarság sikeressége határozta meg a többi határon túli magyar közösség mozgásterét – emelte ki Pásztor István, majd a folytatásban arról ejtett szót, hogy a VMSZ aktivistái, amikor az utóbbi hetekben a magyarországi parlamenti választásokon való részvételt lehetővé tevő regisztráció ösztönzésének érdekében járták a terepet, arról is érdemben gyűjtöttek adatokat, hogy hányan vándoroltak külföldre, illetve hányan maradtak Vajdaságban.

– Szembesítettük önmagunkat a valósággal. Szinte egzakt számoknak a birtokába jutottunk. Az adatok feldolgozása még folyik, ugyanakkor már most kijelenthetjük, hogy a vajdasági magyarság lélekszáma ma is közelebb jár a 250 ezerhez, mint a 200 ezerhez. Minden más állítás alaptalan. Aki mást állít, az felelőtlenül ássa alá a közösség lelkierejét. Mi nem ezen az úton járunk, mi megerősíteni szeretnénk ezt a közösséget. Ahhoz, hogy a közösség megerősödjön, hinnie kell önmagában. Rengetegen elmentek, de még mindig rengetegen vagyunk, ezért nincsen jogunk lemondani önmagunkról – emelte ki Pásztor István.

A VMSZ elnöke a folytatásban megerősítette, hogy a Prosperitati Alapítvány újabb felhívást tett közzé honlapján. Ezúttal azoknak a mezőgazdasági termelőknek a jelentkezését várják, akik a korábban támogatást nyert mezőgazdasági feldolgozóüzemek jövőbeni beszállítóiként jutnának szerephez. Az alapítvány korábban tíz feldolgozóüzemmel írt alá támogatási szerződést, és az integrátori rendszerek felépítésében érdekelt feldolgozóknak hosszú távon lesz szükségük beszállítókra, akik nyersanyaggal látják majd el őket. A most közzétett felhívás egyelőre a kapcsolatépítést szolgálja, azaz egyértelműsíti a gazdák számára, hogy milyen feltételeknek kell megfelelniük, ha szeretnének bekapcsolódni a rendszerbe. A folyamat következő lépéseként hirdetik majd meg a támogatási pályázatot, amelyre a jövőbeni beszállítók jelentkezhetnek, azok a termelők, akiknek hosszú távú szerződésük lesz az integrátorokkal – emelte ki Pásztor István. Mint hozzátette, a jelenlegi elképzelések szerint az aktuális, hároméves fejlesztési ciklusban az említett kiírás lesz az utolsó pályázat. Ugyanakkor hamarosan elkészül az idegenforgalmi fejlesztési stratégia, amelynek megvalósítását a következő évi magyarországi parlamenti választásokat követően remélhetőleg a jelenlegi összetételű magyar kormánnyal tudják megvalósítani – emelte ki Pásztor István. Mint hozzátette, a VMSZ ehhez biztosan hozzájárul.

A Prosperitati Alapítvány aktuális pályázataival kapcsolatban Juhász Bálint ügyvezető elmondta, hogy a földvásárlási és a közepes léptékű fejlesztésekre kiírt pályázatok december 20-án zárulnak. Emellett felhívást tettek közzé az integrátorok jövőbeni beszállítói számára. Az érdeklődők 2018. január 15-ig jelentkezhetnek az alapítvány honlapján olvasható részleteknek megfelelően – közölte Juhász Bálint, aki szerint valamikor a következő év első negyedében írhatják ki a jövőbeni beszállítókat megerősíteni hivatott pályázatot. Az integrátoroknak zöldségfélékre, ipari zöldségfélékre, fűszernövényekre, gyümölcsre, mézre, gyógynövényekre és még sok minden másra lesz szükségük – emelte ki Juhász Bálint. Mint hozzátette, ezekbe a rendszerekbe az egészen kis területen termelő gazdák is bekapcsolódhatnak – a zárt rendszerben termelők tekintetében már ezer négyzetmétertől szerződnek az integrátorok a termelőkkel. A vonatkozó stratégia értelmében ebben a kiírásban a hangsúlyt a munkaigényes termelésre és a jó minőségű élelmiszer előállítására fektetik majd – nyomatékosította Juhász Bálint.

A rendezvényt egyebek mellett dr. Babity János, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának főkonzulja, Csallóközi Eszter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium határ menti gazdaságfejlesztési főosztályának osztályvezetője, dr. Nagy Imre, a Prosperitati Alapítvány igazgatóbizottságának elnöke, dr. Somogyi Sándor, Nagy Miklós és Földi Márta, az alapítvány igazgatóbizottságának tagjai tisztelték meg jelenlétükkel.

A program folytatásában a delegáció tagjai három megkezdett nagyberuházást tekintenek meg, az adai Termometal, az adai Kotakt és a martonosi Telek paprika nagy léptékű mezőgazdasági fejlesztés megvalósítását.

MEGTALÁLTÁK, AMIT KERESTEK

Lunc Ibolyka, Róbert, Tímea, Márió és Martina (Gergely Árpád felvétele)

Lunc Ibolyka, Róbert, Tímea, Márió és Martina (Gergely Árpád felvétele)

Siplika Edit és István (Gergely Árpád felvétele)

Siplika Edit és István (Gergely Árpád felvétele)

Lunc Ibolyka és Róbert három gyermeket nevel. Tímea hétéves, az ikrek, Márió és Martina pedig ötévesek. A nezsényi család eddig egy kis lakásban élt, ami immár szűkössé vált számukra. Ezért volt nagy a család öröme, amikor a pályázati felhívásnak köszönhetően házat tudtak vásárolni. Ibolyka elmondása szerint egy háromszobás házat sikerült találniuk, így a gyerekeknek is lesz saját szobájuk. Nagy a kert és az udvar, ez szintén egyike volt régóta dédelgetett álmuknak – nevette el magát Ibolyka. Gazdálkodni szeretnének, és jószágot nevelni. A ház jó állapotban van, szinte alig kell renoválni.

– Egyébként alig találtunk megfelelő házat. Már tavaly is pályázni szerettünk volna, akkor azonban nem találtunk házat. Mind nagyon rossz állapotban volt. Időközben viszont eladóvá vált ez a ház, ami megfelel minden igényünknek. Éppen olyan, amilyenre vágytunk – nyilatkozta lapunknak a mosolygós fiatalasszony.

Siplika Edit és István Bezdánban vásárol házat. A két gyermeket, a kilencéves Dávidot és az egyéves Kingát nevelő családnak egyszerűbb dolga volt, nem kellett sokáig kutatniuk a számukra tökéletes ház után. Azt mondták, szinte néhány nap leforgása alatt megtalálták a házat. Igaz, valamelyest drágább, mint a támogatás értékének a felső határa, ezért önrészt is vállalnak. A fiatal család eddig a feleség szüleivel élt együtt, de nagyon szerettek volna már saját otthont, hiszen a több generáció számára szűkössé vált az otthon. Edit és István mindketten munkaviszonyban vannak. Az új házhoz tartozó nagy kertben gyümölcsfákat szeretnének ültetni.