Újvidéken a magyar újságok, a szerb és német nyelven megjelenőkhöz viszonyítva, későn láttak napvilágot, mert a sajtótermékek Budáról, Pestről vagy Bécsből érkeztek.
Az első magyar helyi politikai lap, az Újvidék, 1875-ben jelent meg a „magyar középosztály” lapjaként. Ezt 1891-ben követte az Újvidéki Hírlap, dr. Nemes Sándor szerkesztésében, és ez az előzőhöz viszonyítva ellenzékinek és „liberálisnak” számított. Természetesen ezen a két újságon kívül is jelentek meg hosszabb-rövidebb ideig, más magyar nyelvű lapok is, de ezeknek az élettartama ritkán érte meg az egy-két évfolyamot. A sajtót Érdujhelyi Menyhért szellemi tőkének tartotta, és ezt a szerepet az impériumváltást követő időszakban is megtartotta. Mondhatjuk, hogy az új gazdasági, politikai és államkeretek között is, és a kisebbségi létben még fokozottabban mint a 19. században. Ezt a kiemelt szerepet megtartotta az eleinte Délbácska elnevezés alatt induló Reggeli Újság, amely napilapként 1920 és 1944 között jelent meg Újvidéken. A Délbácska elnevezést a január 6-ai diktatúra bevezetését követő időszakban változtatták Reggeli Újságra, amikor a régi tájegységek elnevezését tartalmazó címeket és elnevezéseket is betiltották. A december hónap, amelyben a Délbácska legelőször megjelent, mint a Szabad Vajdaságként induló kései utódja esetében is, nagy jelentőséggel bírt. Az ünnepek havában mintegy igazi, karácsonyi ajándékként kerültek a vajdasági magyar olvasóközönség elé. A két világháború közötti időszakban talán nagyobb jelentőséggel bírva, hiszen a kisebbségben éléshez való alkalmazkodást jelentették egyben. Ezért kell külön értékelni annak az értelmiségiek, kereskedők és ipari vállalkozókból álló csoportnak a tevékenységét, amelyik részvénytársaságot alapítva indította be ezt az újvidéki napilapot. Hornyik Miklós szerint, aki foglalkozott a Délbácska történetével, a lap támogatói között elsősorban Fáth Ferenc apátplébános nevét kell megemlíteni, de ott volt Horváth Lajos református, Fábry Bertalan evangélikus lelkész, Szlezák Rezső ügyvéd, Ábrahám János könyvkereskedő, Beck János könyvkötő, Irsai Antal és Palásty György szőlősgazdák is. A lap szerkesztősége a katolikus plébánián kezdte meg munkáját. A lap első szerkesztője Szlezák Rezső volt, majd őt követte Tomán Sándor (1923–1929), akik André Dezsővel, Aranyi Jenővel, Borsodi Lajossal, Csánki Imrével, Csuka Zoltánnal, Debreczeni Józseffel, Fekete Lajossal, Kelemen Jánossal, Kovács Antallal és Laták Istvánnal egyetemben „írták a lapot”. A lap pedig külön mellékletben kísérte a művészetről, irodalomról, filmről, színházról, a sportról és a szórakozásról szóló híreket. A névváltoztatást követő időszakban 1929 után is megmaradt főszerkesztőnek egészen 1934-ig, amikor őt a főszerkesztői poszton André Dezső váltotta föl. Ő maga pedig szerkesztőként tevékenykedett továbbra is a lapnál. A Reggeli Újság nem maradt csupán napilap, amelyben különös figyelemmel kísérték az újvidéki történéseket, hanem különböző mellékleteivel hézagpótló volt, a magyar könyvkiadás hiányából eredő „űrt” is betöltötte. Mellékleteként jelent meg a Szenteleky Kornél által, 1930 és 1933 között szerkesztett „ A Mi irodalmunk”, amelyből a Mi Irodalmunk Almanachja nőtt ki. De volt zenei melléklet Líra és Lant címen, és gyermekek számára szerkesztett „újság az újságban” is. A szerkesztőség tagjai nem egyszer voltak kitéve különböző rendőrségi zaklatásnak, különösen Tomán Sándor, aki nemcsak pénzbírságokat fizetett, hanem többször volt vizsgálati fogságban, de börtönbüntetésre is elítélték. Ő volt az, aki az újságban Újvidék múltjával is foglalkozott, de a városban élő magyarság életkörülményeiről is rendszeresen jelentetett meg cikkeket, így az újvidéki árvízről is. Tomán Sándor meghatározó alakja volt a Reggeli Újság arculatának, és a jugoszláv újságíró közösség elismert tagja volt. Újvidéken pedig köztiszteletben álló, nemcsak a magyar társadalmi életben szerepet betöltő egyéniségként tartották számon, hanem a szerb és német kollégái is. Kora igazi „modern” újságírójának számított.
