2024. március 28., csütörtök

Legyünk egészségesek!

A sorrendben második újvidéki Egészségfesztiválon 35 egészségügyi szervezet, egyesület, jógaiskola, kozmetikai műhely, masszázsszalon és hasonló tevékenységet végző szubjektum mutatkozott be.

Fotó: Dávid Csilla

Fotó: Dávid Csilla

Az M Stúdió előcsarnokában tegnap egész nap nagy volt a nyüzsgés, a látogatók a pultok között sétálgatva gyűjtötték a különböző egészségügyi szolgáltatásokat részletesen leíró prospektusokat, szórólapokat, személyesen érdeklődtek a standok mögött álló orvosoktól, gyógytornászoktól, gyógyszergyártóktól, gyógyhatású drágaköveket kínáló gemológusoktól, volontőröktől... Ellentmondásos módon az épület előtt, a bejáratban is viszonylag sokan ácsorogtak az esőn, ők a kihagyhatatlan nikotinadagjukat vették magukhoz, de benn azért mégis sokkal, sokkal többen voltak. Az újvidékiek, hagyományosan, nagy figyelmet fordítanak egészségük megőrzésére, tudják ezt a fesztivál szervezői – az újvidéki Dental Media Kft., a Vajdasági Rádió és Televízió, a belgrádi Egészségfesztivál és a Hipokrat jógastúdió illetékesei – is, ezért is reklámozták a rendezvényt az Egészségesnek lenni újvidéki szokás jelmondattal. Azt szeretnék elérni, hogy minél többen minél alaposabban tájékozódhassanak arról, hogy mi mindent tehetnek egészségük megőrzése érdekében, a hangsúlyt természetesen a megelőzésre fektetik. Az Egészségfesztiválnak nemcsak kommersz tartalma van, a rendezvény keretében sport, kozmetikai, táplálkozási, gyógyturisztikai és alternatív gyógyászati szaktanácskozásokat is megtartanak – a tegnapin összesen tíz ilyen konferenciát szerveztek –, akárcsak továbbképzéseket egészségügyi nővéreknek, diákoknak. A rendezvényeken a látogatók ingyenesen ellenőrizhetik vérnyomásukat, vércukorszintjüket, látásukat, hallásukat, a vizsgálatok után, és az eredmények tudatában természetesen a helyszínen konzultálhatnak a szakorvosokkal.

Még a Bioptron polarizált fényterápia jótékony hatásait is kipróbálhatják, noha ez a szerkezet tegnap éppen nem működött, de a legközelebbi, a szervezők szerint valamikor 2018 őszén megtartandó egészségbazáron biztosan üzemképes lesz. Belgrádban évente kétszer szervezik meg a fesztivált, de Újvidéken egyelőre csak egy alkalommal.

A rendezvénysorozatot a köztársasági egészségügyi minisztérium és a tartományi kormány is támogatja, akárcsak az Újvidék Egészségház, az Egyetemista Egészségvédelmi Intézet, a Vajdasági Vöröskereszt, a szerbiai és vajdasági orvosegyesületek, valamint a Vajdasági Védőnők Egyesülete is.

A fesztiválok látogatása mindenki számára ingyenes és ajánlatos. Bővebben a http://www.festivalzdravljanovisad.co.rs/ honlapon.