2024. március 29., péntek

GreCSÓKOLlár Újvidéken hódított

Így akarod ezt végigcsinálni? címmel humorban gazdag zenés irodalmi estet tartott szerdán Újvidéken Kollár-Klemencz László, a Kistehén zenekar frontembere és Grecsó Krisztián író, költő, az Élet és Irodalom prózarovatának szerkesztője a Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék Kontaktzóna elnevezésű rendezvényének keretében. A páros GreCSÓKOLlár elnevezésű közös produkciójával az egész Kárpát-medencében turnézik, és rendszeres fellépője a Rájátszás projektnek, amelyben kortárs költők és zenészek dolgozzák át egymás alkotásait. A zenés irodalmi találkozás érdekessége, hogy mindkettejüket új szerepben is láthatta a közönség: Grecsó Krisztiánt dalszerzőként és előadóként, Kollár-Klemencz Lászlót pedig prózaíróként is megismerhették.

– Itt van valami kölcsönhatás azon túl, hogy énekelt versek, azon túl, hogy közösen felolvasunk prózákat, egyszerűen az a kovász van, hogy ezek az erők hatottak egymásra és egy jó közös estet kerekítettünk belőle – magyarázta Grecsó Krisztián, amit Kollár-Klemencz László azzal egészített ki, hogy fellépéseik rendszerint telt ház előtt zajlanak, ugyanakkor nagyon személyesek is ezek az alkalmak, az ebből fakadó természetességet pedig örömmel fogadja a közönség is. Elmondták, ilyenkor a legőszintébben ugratják egymást, a barátságuk pedig bizonyos fokig felül is írja az elhangzott dalokat és prózákat.

A dalok és a felolvasott szövegek időről időre cserélődnek: Grecsó Krisztián ezúttal tárcanovelláinak legújabb kötetéből, az idén megjelent Harminc év napsütésből olvasott fel, míg Kollár-Klemencz László második, előkészületben lévő novelláskötetének egy darabját osztotta meg a közönséggel, amely a tervek szerint a műanyag kerti székek misztériumába fogja bevezetni az olvasóit. Gitárkísérettel előadtak néhány Erdős Virág-versfeldolgozást, de felcsendült néhány friss Grecsó-dal, és Kollár-Klemencz 2016-os Rengeteg című szólóalbumáról is hallhattunk szerzeményeket.