2024. április 20., szombat
NÉPKÖR MAGYAR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT

Átadták a felújított Oláh Sándor Körgalériát

Kedd este a Népkör Magyar Művelődési Központ székházában átadták rendeltetésének a felújított Oláh Sándor Körgalériát. A rendezvényen egyúttal eladással egybekötött kiállítás nyílt szabadkai képzőművészek műveiből. Az egybegyűltek többek között Boros György, Jasmina Jovančić-Vidaković és Suzana Donoslović műveit tekinthették és vásárolhatták meg.

Boros György (Fotó: Patyi Szilárd)

Boros György (Fotó: Patyi Szilárd)

A megnyitón Boros György grafikusművész magyar és szerb nyelven köszöntötte az egybegyűlteket, és köszönetet mondott a Népkör vezetőségének a terem felújításáért.

– A kiállítás azon alkotásokból készült, amelyeket a műtétem miatt adtak össze, és akkor nem találtak gazdára – mondta a grafikusművész, majd hozzátette: – A kiállítás egyik célja, hogy a karácsonyi ünnepekhez közeledve a szabadkai polgárokat rávezesse arra, hogy képzőművészeti alkotásokkal lepjék meg szeretteiket.

A körgalériában kiállított alkotásokat hétköznap délelőttönként 10 és 12 óra között lehet megtekinteni és megvásárolni.