2024. március 29., péntek

A közösség javát szolgálja

Jövő tavasztól heti rendszerességgel tervezik befűteni a hajdújárási falu kemencéjét

Az új kenyér ünnepére avatták fel idén Hajdújáráson a falu kemencéjét. A régmúlt idők példájára álmodta meg ezt a kemencét Mauer Oszkár borász, aki közösségépítő szándékkal kezdeményezte a falu kemencéjének megépítését, ugyanis, elmondása szerint, a múltban sem volt minden házban kemence, hanem összefogtak az emberek, és közösen építettek egyet. Amíg pedig sült a kenyér, addig barátkoztak, beszélgettek, borozgattak. A kemence eddigi, valamint jövőbeni szerepéről Mauer Oszkárt kérdeztük.

A kemence használata ingyenes (Fotó: Gergely Árpád)

A kemence használata ingyenes (Fotó: Gergely Árpád)

– A kemencével a közösségépítés mellett a kenyér kultúrájának a meghonosítása a cél, ugyanis Bácska a leghíresebb búzatermő vidék, a bácskai búzának fontos helyet kellene betöltenie az itteni emberek életében. Fel szeretnénk ébreszteni az emberekben a közösséghez és a szülőföldhöz ragaszkodás tudatát. Nagyon örülök, hogy rövid megléte alatt a falubeliek magukénak érzik a kemencét, többen készítettek benne kenyeret és más étkeket egy-egy alkalommal, de igazából majd csak jövő év tavaszától indul be szervezetten a kemence használata. A közelmúltban a helyi közösség szervezésében megtartott rendezvényen több mint hetvenen vettek részt, tavasztól pedig heti rendszerességgel tervezzük befűteni a kemencét. A kemence használata ingyenes és az is marad, mert nem gazdasági vonzattal, hanem közösségépítő jelleggel épült. Én hiszek a szeretetgazdálkodásban, aminek az a lényege, hogy nincs benne pénz, hanem emberi értékteremtő jelleggel bír, a közösség javát szolgálja – mondta Mauer Oszkár.

Beszélgetőtársunk azt is közölte, hogy január-február folyamán a hajdújárási helyi közösséggel közösen elkészítik a kemencére épülő rendezvénynaptárat, ugyanis nemcsak helyi jellegű rendezvényekben gondolkodnak, hanem az egész magyar közösség szintjén. Az első nagyszabású közösségformáló jellegű rendezvény a Bácskai kenyérverseny lesz, amelyet a közösségépítés mellett a bácskai búza és kenyér népszerűsítésére szerveznek, terveik szerint bevonva a helyi lakosokat, a termelőket, hogy minél sokoldalúbb rendezvényt mondhassanak magukénak. Az eredményhirdetés az új kenyér ünnepén, Szent István napján lesz.