2024. március 29., péntek

Gyermekek és felnőttek is olvassák a könyveit

Janikovszky Éva-emlékkiállítás nyílt a Szabadkai Városi Könyvtárban

Zenta, Magyarkanizsa, Törökkanizsa, Topolya, Kishegyes és Bácsfeketehegy után, tegnap Szabadkán, a Városi Könyvtár gyermekosztályán nyílt meg a vándorjellegű Janikovszky Éva-emlékkiállítás. A megnyitón a szabadkai Jovan Mikić Általános Iskola tanulói vettek részt, akik a kiállítás kapcsán egy dokumentumfilmet is megtekintettek az íróról. A tanulókat Omerović Heléna könyvtáros köszöntötte, majd pedig Kovács Zsanett, a budapesti Móra Kiadó Janikovszky Éva életművének gondozásával foglalkozó munkatársa szólt a kiállításról.

– 2012 vége felé indult útjára ez a kiállítás. Janikovszky Éva 2003-ban hunyt el, így a halálának tizedik évfordulójára gondoltuk elindítani, hogy az újabb generációkkal is megszerettessük a műveit. A kiállításon megtekinthetőek a személyes tárgyai, érdekes részletek az életéből, amelyek által a tanulók megismerhetik Janikovszky Évát, mint írót, mint magánszemélyt, és kedvet kaphatnak a művei olvasásához. Eddig a kiállítás évente tíz-tizenkét helyszínen fordult meg, Magyarországon és Vajdaságon kívül Bécsben is, jövőre pedig Felvidékre visszük. A kiállítás mindenfelé jó fogadtatásban részesült, így ezen felbuzdulva Lázár Ervin-, Bálint Ágnes- és Szabó Magda-kiállítást is készítettünk, idén pedig a Pál utcai fiúk-vándorkiállítást indítottuk útnak. Jelenleg egy Marék Veronika-kiállításon dolgozunk, és remélhetőleg azt is eljuttatjuk számos helyre. A könyvtárakból olyan visszajelzéseket is kaptunk, hogy a kiállítás után sokkal többen kölcsönzik ki a Janikovszky-könyveket. Ez számunkra azt bizonyítja, hogy fontos a gyerekeknek bemutatni az íróinkat. Jómagam is egyebek közt Janikovszky könyvein nőttem fel, és az olvasásuk meghatározó élményt jelentett számomra – fejtette ki Kovács Zsanett, akitől azt is megtudhattuk, hogy eleinte honlapot, majd pedig Facebook-oldalt kezdtek készíteni, de minél mélyebben foglalkoztak az író hagyatékával, annál inkább felfedezték a játékosságot és a lehetőséget egy kiállítás létrejöttéhez.

– Amikor Janikovszky Éváról képeket látunk, általában egy koros hölgy ül egy írógépnél, körülötte fokföldi ibolyákkal. Ezekből nem derül ki, hogy egyébként mennyire pajkos és jó kedélyű volt, épp ezért a kiállításon a fiatalkori képeit is bemutatjuk, gyerekkori naplórészleteit, zsenge írásait, amelyeket 10–12 évesen írt, emellett egyebek közt az írógépét, a Bertalan és Barnabás című művéből készült bábelőadás kellékeit, az Égigérő fű című film és színpadi adaptációjának makettjét és még sok érdekességet az író életéből. Habár 2003 óta nincs köztünk, évente legalább két-három országból felkeresnek bennünket, hogy a saját nyelvükre fordítsák le a műveit, az elmúlt öt évben kínaiul is megjelentek a könyvei – mondta Kovács Zsanett.

A kiállításmegnyitón jelen volt Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, valamint Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke.

– Az MNT nagyon fontosnak tartja, hogy minden gyermeknek lehetőséget adjon, hogy ezt a kiállítást megtekintse, ezért 870 gyermeknek biztosítjuk az ide utazás lehetőségét, Szabadka területéhez tartozó települések, falvak iskoláinak diákjairól van szó. Janikovszky Éva a gyermek és felnőttlét, a korosztályok közti íveket próbálja feldolgozni a műveiben, sokat írt a barátságról, az őszinteségről. Nemcsak a gyerekek, a felnőttek is szívesen olvassák – hallottuk Jerasz Anikótól.

Az elkövetkező megközelítőleg két hétben az MNT palicsi, ludasi, hajdújárási, királyhalmi, noszai, kelebiai, bajmoki és csantavéri tanulóknak szervezi meg a kiállításra való utaztatását, valamint a Szabadka központjától távolabb lévő városi iskolákból, a Széchenyi István és a Majsai Úti Általános Iskolából is. A kiállításra a szervezők a többi szabadkai általános iskola tanulóit is várják.

A kiállításmegnyitón Omerović Imola, a palicsi Miroslav Antić Általános Iskola hetedikes tanulója, a Palicsi Színjátszó Grund tagja fellépését láthattuk.