Szikkadó földek fölött mégis lesz tavasz

Mák Ferenc

2017. december 11., 16:41

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Nagy hiányt pótolt a Forum könyvkiadó, amikor hat évtized elmúltával – Berényi Emőke értő utószavával – könyv formájában is megjelentette Herceg János Szikkadó földeken (2016) című regényét.

Az író inkább elhallgatott, mint vitatott műve 1954. szeptember 26-a és december 15-es között folytatásokban jelent meg a Magyar Szó lapjain, a pályatárs Hangya András remek szövegrajzaival. Amikor a regény megszületett, szerzője – 1953–1955 között – éppen az Újvidéki Rádió szerkesztője volt, ezt követően 1955–1957 között a Híd folyóirat főszerkesztői tisztségét látta el, hogy az ott szerzett keserű tapasztalatai után 1957-ben visszatérjen a rádióhoz. Nem vonhatta hát ki magát a kor ideológiai kényszerei alól, mi több, számára is napi szinten volt kötelező a politikai állásfoglalás, a színvallás, könnyen megtörténhetett volna, hogy regénye – hasonlóan kora irodalmi alkotásainak zöméhez – a marxizmus-leninizmus eszméit hirdető és dicsőítő plakáttá silányul. S hogy mégsem vált plakáttá, az Herceg János szellemi nagysága mellett, erkölcsi elkötelezettségének is erőteljes bizonyítéka.
Egy, a Duna közelében lévő uradalom gazdája, Halmi Zoltán tekintetes úr 1944 őszén kapkodva csomagol, s a kocsira rakott poggyászával sebtében elhagyja a birtokát. A háziasszony, a gazdatiszt egy pillanatig tanácstalan ugyan, de biztosak abban, hogy a kastély és a körötte lévő beláthatatlan földterület ura hamarosan visszatér, mert a világnak az a rendje, hogy a birtok nem működhet sokáig a birtokos felügyelete nélkül. A cselédek és a zsellérek egykedvűen szemlélik az eseményeket, többségét nem foglalkoztatja a jövő kérdése, tekintetük nemigen fürkészi a messzeséget, maguktól is tudják, mi van a távolban. „Ott van a szabad ég, a széles láthatár és rengeteg föld. S ha álmukból felkeltik őket, lehunyt szemmel is eltalálnak a Székesre, a Laposra, a dombháti lejtőre, a kerényi kistanyára, vagy a csonoplyai leveles csárdába, ami mind-mind idetartozik a birtokához.” Annál aggasztóbb, hogy alkonyat után a környező kukoricásokból és a csatorna nádrengetegéből ismeretlen alakok bújnak elő, és bizony olykor rabolnak, erőszakoskodnak is a környéken.
Azután egy szép napon piros csillaggal a homlokán, kopott egyenruhában ismeretlen katona érkezett a kastély bejáratához, és közölte az egybegyűlt cselédekkel, hogy a fölszabadító hadsereg elűzte a vidékről a megszálló csapatokat, s meghozta az elnyomottak számára a szabadságot. Az idegen röviden, de annál nagyobb lelkesedéssel mondta: mostantól ebben az országban olyan rendszer épül, amelyben nem lesznek elnyomók és elnyomottak, urak és szolgák, hanem egyenrangú emberek, tekintet nélkül arra, hogy milyen nyelven beszélnek, hogy milyen nemzetiséghez tartoznak. „Ti szabadok vagytok, mint ahogyan minden dolgozó szabad lett” – mondta. A cselédek értették is, nem is, de érezték, az lenne a legjobb, ha ezekben a zűrzavaros napokban idehaza lenne a tekintetes úr. 1944. október 8-át jelezte a naptár, amikor Csonka Miklóst uradalmi gépészt megválasztották a gazdaság vezetőjévé. Közben „a kapunál, a kerítés mellett az ősz verejtékezett az öreg eperfa megsárgult száraz levelein, melyek hangtalanul és lebegve hullottak a földre”.
S innentől az író-költő akár zenghetné is a jugoszláv szocializmust éltető himnuszát – ahogyan zengték akkoriban Gál László, Bogdánfi Sándor és társaik –; nem úgy Herceg János, aki évtizedekkel korábban közössége szolgálata tekintetében mélységesen elkötelezte magát. Katonai, politikai biztosi irányítással a birtokon megindult ugyan az őszi betakarítás, melyben a frontról visszatért, volt katonák is részt vettek. Voltak, akik a megérdemelt földosztásról ábrándoztak, mi több: a kastély egyik termében a gyerekek oktatása is megindult, eget rengető lelkesedés azonban sehol sem tapasztalható. Mi több, Kamocsai, az új hatalom bizalmi embere egy alkalommal odasúgta Csonka Miklósnak: az utóbbi napokban sok magyar embert tartóztattak le. Azzal vádolják őket, hogy együttműködtek a megszállókkal. „Istenem, megszállók! – tette hozzá. – Ezt a mi népünk nagy többsége igazán nem így fogja fel. S ezért szerintem nem lenne szabad olyan súlyos elbírálás alá venni az egyes emberek viselkedését.” Naponta hallja az ember: tömörüljünk a Népfrontba, ahol szerbek, magyarok bunyevácok, most mind együtt vannak. Közben titokban, messziről jött idegenek lepték el a városi hivatalokat, s holmiféle üldöztetésre és a börtönökben töltött évekre hivatkozva a legkülönfélébb előnyökre tettek szert. Egy alkalommal, amikor Kamocsai Bránkó elvtárs előtt az itt maradt magyar hivatalnokok sorsát tette szóvá, a partizánvezér indulatosan fölkiáltott: „hol voltak ezek az emberek az újvidéki razzia idején”? És Csonka Miklós este a lámpa mellett odasúgta a feleségének, Arankának: „Eleinte hittem a jobb jövőben, de most valahogyan elfáradtam.” S ettől kezdve Miklós félt. Nem tudta volna megmondani, hogy mi az, amitől fél, de állandóan valami szorongást érzett. Minden bizonnyal ez a félelem mélyen belopta magát Herceg János szívéve is, ennek számtalan nyomát találjuk kései naplóföljegyzéseiben és vallomásaiban is.
Herceg János – írói nagyszerűségének bizonyságaként – megtalálta a pattanásig feszült, tragédiát sejtető hangulat és helyzet feloldásának egyetlen lehetőségét: visszatért az egyszerű, földközeli ember lelkületének mélységeihez. Amikor emberek ezrei lettek a partizánterror áldozatai, hőse, a juhász „naponta kiment a csatornapartra, vizsgálta a talajt, nem bújik-e ki a száraz, sárga torzs közül a zsenge fű. A magas parton előbb olvad el a hó, a víz lefolyt róla, de a legeltetéssel még várni kellett. A juhász beleszagolt a levegőbe, nyitott szájjal ízlelte a szeleket, mert arról meg tudta mondani, sokáig tart-e még a télidő. Ha kesernyés, füstszagú a levegő, akkor fagyok jöhetnek, és sűrű hóesés. De az idén olyan édes ízeket lehelt magába az ember a parton állva, mint amikor virágzani kezd az akác. Ebből biztosra vehette, hogy hamar itt lesz a tavasz.” Az élet újra kezdődik, s a juhász elmegy túl Kissztapáron, egészen Szivác alá, ahonnan őt nem lehet akármikor visszahívni. Méltóság, tiszta szándék és emberi együttérzés sugárzik Herceg János Szikkadó földeken című regényéből.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége