2024. április 18., csütörtök

Korszerű, eredményes tudás

Kötelező tárgy lesz a szövetkezeti ismeretek a mezőgazdasági középiskolákban

A szövetkezeti ismeretek tananyagba való emeléséről tárgyalt hétfőn Újvidéken Nyilas Mihály tartományi alelnök és oktatási titkár, Vuk Radojević tartományi mezőgazdasági titkár, Jelena Nestorov–Bizon, a Vajdasági Szövetkezeti Tanács titkára, valamint a tartományi mezőgazdasági szakközépiskolák képviselői.

Radojević elmondta, a megbeszélés célja, hogy kötelező tantárgyként vezessék be a mezőgazdasági szakközépiskolákban a szövetkezeti ismereteket, amelynek részét képezi majd az agrárpolitikában való jártasság is.

– Vajdaságban nagy hagyománya van a mezőgazdasági szövetkezeteknek, ennek a jelentőségére kell oktatni a diákokat. Megfelelő alkalom ez arra is, hogy a diákok megismerjék a vajdasági agrárpolitikai helyzetet – jelentette ki a titkár, elárulva, hogy a tanintézmények IV. osztályában tervezik majd bevezetni az anyagot.

– A témához tartozik a vállalkozásról szóló ismeretanyag is, hiszen a szövetkezés a vállalkozás egyik formája – mutatott rá Radojević, hozzátéve, a szövetkezeti ismeretek nagy jelentőséggel bírnak hosszú távon a falvak demográfiai helyzetét illetően, hiszen a fiatal gazdák szövetkezéssel könnyebben maradhatnak meg ott, ahol gazdálkodnak, és könnyebben érvényesülhetnek a piacon.

Nyilas Mihály rámutatott, a külföldi, nyugat- és közép-európai országok jelentős eredményei jó példát mutatnak a szövetkezeti működésben.

– A mezőgazdasági középiskola a legjobb hely arra, hogy a diákjaink megismerkedjenek a szövetkezeti működéssel. Ők azért tanulnak, hogy hasznosítsák a tudásukat, és bekapcsolódjanak a mezőgazdasági munkálatokba. A szövetkezeteket érintő korszerű, eredményes tudásra van szükségük – magyarázta az alelnök, aki szerint három szerv, az oktatási, a mezőgazdasági és a felsőoktatási titkárság közös projektjéről van szó.

Tóth Tibor, a topolyai mezőgazdasági középiskola igazgatója szerint a cél az, hogy a leendő gazdákat közelebb hozzák a szövetkezés lehetőségéhez, és ráébresszék őket a társulás előnyeire.

– A szövetkezetek révén hatékonyabban, nagyobb lendülettel dolgozhatnak, és az együttműködéssel növelhetik a termelékenységet. Főleg a kisebb gazdáknak jelentős a szövetkezeti forma, de a nagyobb gazdaságok is be tudnak kapcsolódni – mutatott rá az igazgató.