2024. április 19., péntek

Heten szépen haladtak

Több mint tíz éve annak, hogy a szerbiai tenisz eredményességét Novak Đoković tükrében vizsgálta a közvélemény, bár nem volt mellékes a két lány, Ana Ivanović és Jelena Janković sikerekben gazdag pályafutása sem. Mivel Ana tavaly ilyenkor visszavonult, Janković az idén igencsak visszaesett, Novak pedig egyéves hullámzó teljesítmény után kihagyta a 2017-es esztendő második felét, nem meglepő, hogy újabban a szerbiai tenisz mély kríziséről hallani. A három volt világelső háttérbe szorulását azonban egyenlővé tenni a teljes csőddel nagy igazságtalanság a többiekkel szemben. Csaknem egytucatnyi teniszező van még az élvonal közelében, vagy tehetségként bontogatja szárnyait, s mint lent kiderül, heten meglehetősen szép haladást jegyeztek, és elsősorban tőlük várható, hogy a hírnevet ápolják és megtartsák.

A 2016-os Roland Garros óta Đoković csak árnyéka önmagának. Az idén csak két kisebb tornát nyert, és a ranglista 2. helyéről a 12.-re csúszott. Az új esztendőt januárban Dohában címvédőként kezdi, és csak tőle függ, hogy részben vagy teljes mértékben visszatér-e, vagy pedig marad a közepes szinten, esetleg tovább csúszik a lejtőn. Az év szerbiai felfedezettje Filip Krajinović lett. A zombori játékos nem újonc, de sokáig tartózkodott a középszerűségben. Az idén azután öt challengert nyert, amivel visszajutott a 100 legjobb közé, a párizsi teremtornán pedig óriási meglepetésre döntőt vívott ki, és azok közé a teniszezők közé tartozik, akik a legtöbbet nyomultak felfelé a ranglistán. Filip a 237. helyen kezdte az évet, és a 34.-en zárta. Ő is Dohában rajtol, és nem lehetetlen, hogy az Australian Openen kiemelt lesz. Mivel az év első felében kevés pontot véd, várható a további haladása. Viktor Troicki a 32. évében jár, és ő azok egyike, akik 2017-ben gyengébben teljesítettek. Az évet a 29. helyen kezdte, és az 55.-en zárta, egyetlen figyelmet éremlő eredmény nélkül. Dušan Lajović esetében arról az időszakról beszélhetünk, amelyben megrekedt a 60–100. pozíció között. Az év elején 93. volt, és egy megnyert challengerrel a 75.-en zárt. 2018 az ő éve lehetne. Györe László is két éven át egyazon szinten mozgott, végül az idén megcsinálta, amire képesnek tartottuk. Megnyerte első challengerét, megszerezte első győzelmeit az ATP-tornákon, bemutatkozott a Davis-kupában, és egy híján 100 helyet javított, a 187. helyről a 88.-ra lépett. A jóslat ne legyen se szerény, se túlzott, Györét jövőre az 50. hely tájára várjuk. Janko Tipsarević a legidősebb, 2018 az utolsó idénye is lehet. Tavaly négy challengert nyert, és a ranglistán 39 pozíciót haladt. Nikola Milojević helyezése a 160. pozíció táján állandósult, csak egy futures tornát nyert, nem lenne meglepetés, ha 2108-ban megindulna a 100. hely felé. A legnagyobb elvárás Miomir Kecmanovićtyal kapcsolatos. A 18 éves teniszező a 806. helyen kezdte az évet, most 207. Nyert egy challengert és három futurest. Jövőre az ATP-tornákon is látni szeretnénk.

A nőknél egyedül Aleksandra Krunić van a 100-ban. Az évet a 146. helyen kezdte, most 54., ami sajnos képességei felső határának tűnik. Jelena Janković, akárcsak Tipsarević, talán utolsó idényére készül. Lecsúszott a 160. helyre, s tőle aligha várhatunk csodákat. Bojana Jovanovski a sérülése miatt eltűnt, ki tudja, visszatér-e, Vesna Dolonc visszavonult, így már csak az egészen fiatalok maradtak. Ivana Jorović és Nina Stojanović 2017-ben alulteljesítettek, jövőre viszont javíthatnának. Dejana Radanović a 425.-ről a 264. helyig haladt. Négy tornát is nyert, az év végén viszont kicsit fékezett. Jovana Jakšić a négy évvel ezelőtti sikerek után visszaesőben van, az igazi reménység pedig az első profi idényét zárt Olga Danilović, aki még 17 éves sincs, és már 324. a ranglistán. Jövőre könnyedén bejuthatna 200-ba.

A héten Dubajban meglehetősen rangos, 100 ezer dollár összdíjazású női ITF-tornát rendeznek, amelyen öt magyar és egy szerbiai is érdekelt. Babos Tímea lesz az első kiemelt, és az orosz Polina Monovával kezd, Ivana Jorović a rajton a szintén orosz Valentyina Ivanyenkóval találkozik, míg Gálfi Dalma a selejtezőből vár ellenfelet, ahol Arn Gréta, Stollár Fanny és Jani Réka Luca ma a tábláért játszanak. Egyikük biztosan feljut, hisz Stollár és Arn egymás ellen csatázik, míg Jani ellenfele a holland veterán Michaëlla Krajicek. E héten Púnáben Udvardy Panna, Kairóban Totka Naomi, Cordenonsban Bukta Ágnes, Antalyában pedig Draginja Vuković játéka esedékes.

DUBAJ. – A női ITF-torna selejtezőjének 1. fordulójában: Stollár–Ribakina 6:4, 6:2, Arn–Rosolska 6:3, 6:1, Jani–Gabujeva 4:6, 6:2, 7:5, 2. forduló: Stollár–Santamaria 6:2, 6:4, Arn–Szavinyuk 6:3, 6:4, Jani–Mrdeža 4:6, 6:3, 6:3.