2024. március 28., csütörtök
NAGYSZÜNET

Félév előtt

A félév közeledtével egyre fontosabbá válik, hogy milyen lesz a bizonyítvány. Igaz ugyan, hogy ez csak a félévi, de a tanulók nagyon jól tudják: ha a félévi jegyek jók, akkor könnyebb megtartani év végére a jó jegyet, mint kijavítani a gyengébbet. Persze, ez korántsem jelenti azt, hogy ennek megfelelően történnek a dolgok, és bizony előfordul, hogy néhány diák a kettesekből is ötöst szeretne faragni év végére. Nyilván ez irreális elképzelés. Sokszor megpróbálják a lehetetlent, ezért az iskolaidőn felül még hosszú órákat a tankönyv fölé görnyednek a megfelelő jegy érdekében. Ezért aztán a félév vége felé a szeptember elején még jókedvű, derűs, toleráns kisdiák morgós, kialvatlan és türelmetlen lesz, nekitámad a társainak, és beszól a tanárnak. Vagyis teljesen kimerül a hetekig tartó, intenzív tanulás során.

A gyerekek, akikkel beszélgetni szoktam a jegyekről, egytől egyig arról számolnak be, hogy stresszforrás számukra a félév és év végi hajrá, az ellenőrzők-dolgozatok tömkelege. A felelések és számonkérések fölhalmozódása gyomor- és emésztési problémákat, fejfájást, alvásproblémákat, dühkitöréseket, rossz hangulatot vagy érdektelenséget okozhat. A tanárok elvárása alapvetően rendkívül inspiráló kellene, hogy legyen, mivel szinte mindig úgy látják, hogy a tanulók többre képesek, mint amilyen a teljesítményük. Ennek motiválónak kellene lennie, de a tapasztalat azt mutatja, hogy a diákok teljesítménye nem növekszik, hanem stagnál vagy romlik. Az iskolai teljesítményt azonban rendkívül összetett tényezők határozzák meg, amelyeknek csak egy elemük a tanulók képességeibe vetett hit, ami néha valóban csodákra képes.

A képességeknél gyengébb teljesítmény szerteágazó és komplex okok következménye, amelyek egy részét nem, vagy csak nagyon nehezen tudjuk kompenzálni, illetve kiiktatni. Ilyen tényező például a családi háttér. Az esélyegyenlőség megteremtése az iskolai oktatás-nevelés ideje alatt központi célja oktatásrendszereinknek, mégis a gyakorlat azt mutatja, hogy a valódi hátránykompenzáció és az esélyegyenlőség biztosítása a szociálisan hátrányos helyzetű, részképességzavarral küzdő vagy egyéb okokból sajátos nevelési igényű tanulók számára korántsem magától értetődő. Lefordítva a környezetünkben működő gyakorlatra, ez azt is jelenti, hogy olyan a tanításszervezés, ami ellehetetleníti a motiváció kialakulását, a tanulásban való elmélyülést, a változatos módszerek alkalmazását és a tanulók alapos megismerését. Így aztán esélyt sem kapnak azok a tanulók, akiknek több időre, másféle módszerekre, támogatásra és nagyobb szeretetre van szükségük ahhoz, hogy kibontakoztathassák képességeiket.

Mindannyian tudjuk, hogy néha egy hármas mögött több a befektetett energia, mint egy-egy ötös esetében. Kutatások bizonyították azt is, hogy az a diák, akit eredményes, jó tanulónak ismernek, ha kevésbé is tudja az új tananyagot, biztosabban zsebeli be az újabb sikereket, mint a rossz tanulóként elhíresült, viselkedésproblémás kölyök.

Egy azonban közös a sikeres iskolai eredményeket felmutató és a gyenge tanulási teljesítményt elérő diákok közt: a félév közeledtével mindannyian nagyon-nagyon ki tudnak merülni, függetlenül attól, hogy kívülről hogyan ítéljük meg az egyéni igyekezetüket erre vonatkozóan. Továbbra is próbáljunk türelemmel fordulni feléjük, és amikor azt látjuk, hogy szomorúak, vagy épp ellenkezőleg, még a szokottnál is elevenebbek, vagy rosszalkodnak, inkább halasszuk el a számonkérést, vagy adjunk osztályzatot más módon. Nincs az a bizonyítvány, nincs az az osztályzat, ami fontosabb lenne annál, mint hogy a gyerekeknek kipihenten, derűsen teljenek a napjaik. Főleg így, az ünnepek közeledtével.