2024. április 20., szombat

HIV-fertőzés vérátömlesztéssel

A szakemberek elmondása szerint nem mulasztásról van szó

A 021 hírportál értesülései szerint egy vajdasági, pontosabban dél-bácskai illetékességű nő vérátömlesztéssel fertőződött meg HIV-el.

Azt nem közölték, hogy hol, vagy melyik egészségügyi intézményben fertőződött meg. A hírportál szerint a fertőzött vér egy rendszeres véradótól származik. Vérét ellenőrizték, viszont akkor még nem mutatkoztak a fertőzés jelei, írja a 021. Szintén ebből a hírből derül ki, hogy Vajdaságban először, és eddig utoljára, 1985-ben történt hasonló eset. Egyébként 1985 volt az év, amikor az első vajdasági HIV-fertőzötteket nyilvántartásba vették.
A Vajdasági Közegészségügyi Intézetben elmondták, hogy bár az ehhez hasonló esetek ritkán, olykor mégis megtörténnek, ugyanis a fertőzés és annak kimutathatósága között eltelik bizonyos idő. Ez az időszak átlagban két hónap, ugyanakkor olykor hat hónapot is kitehet. Ebben az időszakban lehetetlen kimutatni a HIV-fertőzést, nyilatkozták a közegészségügyi intézetben, aláhúzván, hogy a fertőzött véréért nem lehet felelőssé tenni a vérátömlesztő osztály munkatársait.