2024. március 28., csütörtök

Jövőre épülnek az olcsó lakások

A hivatásos katonák, a rendőrség és a BIA munkatársai feltehetőleg négyzetméterenkénti 500 euróért vásárolhatják meg a lakásokat

Hat szerbiai városban már 2018 tavaszán elkezdhetik építeni a Szerbiai Katonaság kötelékében szolgáló katonák, valamint a Biztonsági-Tájékoztatási Ügynökség és a rendőrség munkatársai számára tervezett olcsó lakásokat. A szóban forgó területeken alkalmazottak átlagban négyzetméterenkénti 500 euróért vásárolhatják majd meg a lakásokat – nyilatkozta a sajtónak Aleksandar Vučić köztársasági elnök a Lakásbizottság első ülése után. Elmondása szerint nem minden településen egyezik majd meg az ingatlanok ára, Vranjéban például biztosan olcsóbb lesz a lakások négyzetmétere, mint Belgrádban. Az érdeklődők részletekben fizethetik ki a vételárat – magyarázta az államfő, majd példával igyekezett szemléltetni a hitel kedvezményes jellegét: „Egy 60 négyzetméteres lakás vételára átlagban 30 ezer euró körül alakul majd. Ezt kedvezményes kamat mellett 30 év alatt fizethetik vissza a kötelezettek. Az első 25 évben 126 euró lesz a havi részlet, az utolsó öt évben pedig 25 euró.”

Az alacsony ingatlanárak ellenére nagyon kevesen vásárolnak lakást. A Lázár cár sugárút mentén is az utóbbi években egymás után emelték a lakóépületeket, a városban számos helyen új, gazdátlan lakások várják leendő lakóikat (Dávid Csilla felvétele)

Illusztráció (Dávid Csilla felvétele)

Vučić elmondása szerint a belügyminisztérium alkalmazottai közül nagyjából 14 ezer személynek nincsen lakása, a Szerbiai Katonaság kötelékében szolgáló hivatásos katonák közül 20 ezernek, a BIA munkatársai közül pedig 1500 személynek nincsen saját otthona.

Vučić azt is bejelentette, hogy a szerb kormány 2018. január 15-e táján teszi közzé a pontos terveket, illetve árakat. Az elképzelések szerint több mint 2 millió négyzetméter lakást terveznek megépíteni. Az állam nagyjából 250 millió eurót fordítana a projektum megvalósítására – emelte ki az államfő.

– Nem most született meg bennem az elképzelés, hogy az államnak olcsó lakásokat kell építenie, viszont eddig nem voltak meg a feltételeink a tervek megvalósítására. Amikor a kormányfői tisztségbe léptem, fogalmam sem volt a válság mélységéről. Mint kiderült, a közadósság akkor a GDP 77 százalékát tette ki, mostanra viszont 62 százalékra sikerült visszaszorítani – taglalta Vučić.

Az olcsó lakások megvásárlását valószínűleg feltételekhez kötik majd. Mint az államfő elmondta, megtörténhet, hogy az egyik kikötés értelmében a vásárlást követő tíz éven belül a tulajdonosok nem adhatják el a lakást, de az is feltétel lehet, hogy a kedvezményezettek a vásárlástól számított 15 évig nem mondhatnak fel a munkahelyükön. A projektum kivitelezésében csak szerbiai építőipari vállalatok vehetnek részt – mondta az államfő.

A Lakásbizottság ülése után megtartott sajtótájékoztatón Ana Brnabić miniszterelnök is felszólalt, kifejtvén, hogy az állam így mond köszönetet a biztonsági szektorban dolgozóknak. A 10 százalékos béremelés és a 10 ezer dináros egyszeri juttatás is ezt a célt hivatott szolgálni, ugyanakkor indokolt további intézkedésekkel erősíteni a biztonsági szektort – emelte ki a kormányfő, majd megerősítette, hogy január 15-én jelentik be a részleteket, egyebek mellett azt, hogy hol és miből épülnek a lakások, illetve mik lesznek a vásárlás feltételei. Ha a projektum sikeres lesz, a következő fordulóban fiatal házaspárok és kutatók számára épülhetnek olcsó lakások – erősítette meg Brnabić.