2024. március 29., péntek

Örületbe kergetve

Régóta várat magára a palesztin–izraeli viszály megoldása. Pedig az utóbbi 25 évben megfogalmazódott már néhány rendezési javaslat. Csakhogy azok hol az egyik, hol a másik oldalnak nem tetszettek. Ezért, vagy egyéb okokból, gyakran szüneteltek is a (béke)tárgyalások a szembenállók között, akik időnként véres összetűzésekbe keveredtek.

A nehézségeken, viszályokon és kudarcokon olykor közvetítők, pártfogók próbálták átlendíteni őket, de a megoldásig még mindig nem sikerült eljutni. A külső segítség nem véletlen, hiszen a nemzetközi közösséget is megosztó konfliktus jócskán túlterjed Izrael határain. Mások is belebonyolódtak, s ezért nagyon nehéz kibogozni, kifésülni a közelbe és a távolabbra nyúló szálait.

Pedig a térségben nagy befolyással rendelkező világ- és egyéb hatalmak egy ideje már (általuk is) elfogadhatónak gondolt javaslattal próbálják megpuhítani a palesztinokat és az izraelieket. Ötletük lényege: Izrael mellett alakuljon meg egy független palesztin ország (Palesztina) is, saját fővárossal.

Izrael, feltételekkel ugyan, de talán elfogadná a kétállami megoldásként emlegetett koncepciót, amely a palesztinoknak sincs ellenére, de ők is ragaszkodnak saját követeléseikhez. Így ahhoz, hogy a – nemzetközi támogatással és közbenjárásra – megalakítandó országuk fővárosa Kelet-Jeruzsálem legyen. Ebben támogatja őket szinte mindegyik fontos hatalom, sőt az ENSZ is. Ám Izrael kizárólagos ellenőrzésre tart igényt a város fölött. Az álláspontját eddig nem volt hajlandó megváltoztatni, miként a palesztinok sem a sajátjukat.

Az izraeli parlament (knesszet) 1980-ban külön törvénybe foglalta, hogy Jeruzsálem egységes terület és az ország oszthatatlan fővárosa. Ennek megfelelően a knesszet, az elnöki és a miniszterelnöki hivatal, valamint a legfelsőbb bíróság, vagyis a meghatározó izraeli állami intézmények Nyugat-Jeruzsálemben működnek (már 1949 óta). Az ENSZ viszont (szintén 1980 óta érvényes határozatában) Tel-Avivot jelölte ki Izrael fővárosának.

Egy izraeli jogszabály azt is kimondja, hogy a zsidó állam biztosítja a Jeruzsálemben található szent helyeket, amelyeket mindenki szabadon látogathat. A város ugyanis vallási okokból is különleges, sőt kiemelten fontos terület a zsidók, a keresztények és a muszlimok számára.

A három nagy monoteista világvallás szent helyeinek ad otthont. Leginkább talán a zsidók ragaszkodnak Jeruzsálemhez, mert – amellett, hogy több mint 3000 éves fővárosuknak tartják – a judaizmus legszentebb helyeként tisztelik. A muszlimoknál e tekintetben a harmadik helyen áll, Mekka és Medina után, a keresztények esetében ugyan nincs ilyen rangsor, de számukra is kulcsfontosságú szakrális helyszín.

Az ősi város jogállása az izraeli–palesztin-egyezkedés és vita talán legbonyolultabb és legkényesebb részét képezi. Már évtizedek óta, de legalább 1967-től, amikor Jeruzsálem egésze (a hatnapos háborúban) izraeli kézre került. (Korábban csak a nyugati részét ellenőrizte.) Az ENSZ azonban jóval később (1980-ban) jogellenesnek ítélte Kelet-Jeruzsálem 1967-es bekebelezését, s Tel-Avivot jelölte meg Izrael fővárosaként.

Izrael azonban nem annexiónak vagy megszállásnak tartja a 40 éve történt cselekményt, hanem a város egyesítésének. Úgy ítéli meg, hogy 1967-ben visszavette magának azokat a területeket (beleértve Jeruzsálem zsidó negyedének óvárosát és a keleti felét), amelyeket az – arab seregek ellen – 1948-ban és 1949-ben vívott függetlenségi háborújában elvesztett.

A palesztinok ugyanakkor a remélt államuk fővárosának akarják Kelet-Jeruzsálemet. Bár ezt a törekvésüket a külső hatalmak többsége támogatja, Izrael nem szeretne ilyen megegyezést kötni. Az ellentétek miatt nem tudni, hogy mikor kerül pont az ügy végére. Annyi azonban ismeretes, hogy a megbékélésről 1993 óta kötött egyezményeik értelmében a város vitatott státusát a kettejük közötti tárgyalásokon kell(ene) rendezni.

Az elmúlt évtizedekben az amerikai kormányzat Jeruzsálemet az izraeliek és palesztinok közös városaként kezelte. Ezzel a hagyománnyal szakított a héten Donald Trump. Az amerikai elnök szerdán – szembemenve a nemzetközi joggal, a vonatkozó ENSZ-határozatokkal és a diplomáciai tabukkal – ugyanis közölte: Washington immár Izrael fővárosaként ismeri el Jeruzsálemet, s a nagykövetségét is oda telepíti át (Tel-Avivból, ahol a többi ország külképviselete is működik). A világon egyébként nincs egyetlen másik ország sem, amely Jeruzsálemet tartja Izrael fővárosának.

Trump döntését sokan úgy értelmezik, hogy miközben nyíltan az egyik oldal (Izrael) mellé állt, elfordult hazája térségbeli (arab) szövetségeseitől, ráadásul nem akar addig várni, amíg a leginkább érintettek (az izraeliek és a palesztinok) megtalálják a megoldást. Ennek azonban ellentmond az a megjegyzése, amely szerint a palesztinok és az izraeliek számára is elfogadható békemegállapodást akar.

Bár bejelentése óriási felzúdulást keltett világszerte, mégsem meglepő, amit tett. A választási kampányában ugyanis jelezte, hogy erre készül.

Ígéretének mindenesetre jogalapja is van. Az Egyesült Államok törvényhozása ugyanis még 1995-ben határozatot fogadott el arról, hogy az ország nagykövetségét – az Izrael fővárosának tekintendő – Jeruzsálembe helyezik át. A döntéshez mindeddig senki nem tartotta magát, jóllehet az azóta hivatalba lépett amerikai elnökök elvben egyetértettek a változtatással, sőt kampányoltak is mellette.

Szakítva a több évtizedes gyakorlattal, Trump megtette a halogatott lépést. Hazájában és Izraelben ezzel valószínűleg növelte a népszerűségét, hiszen sokan örülnek a döntésének. Bejelentésével talán a figyelmet is sikerült elterelnie az – állását is fenyegető – otthoni botrányairól, ám másutt aligha nyert új támogatókat magának. Sőt, sokan inkább őrjöngnek az állásfoglalása miatt, néhol pedig már-már őrültek módjára fenyegetőznek.

A muszlim országok az öklüket rázzák (az elégedetlenkedők dühe már sokfelé kicsapott az utcára), a palesztinok felkelést (intifádát) hirdettek, az iszlamista terroristák merényletekre készülnek (amerikai és izraeli célpontok ellen), a világ többi része „csak” morgolódik, dühöng, beleértve az USA szövetségeseit is.

A többség Trumpot hibáztatja az erőszak lehetséges eldurvulásáért, kiterjedéséért. Sokan azzal vádolják, hogy Jeruzsálemet nem szent városként kezeli, hanem politikai játékszerként, s ezáltal elmélyíti a közel-keleti válságot.

Nem tudni, hogy ebből mikor lesz béke, s az is rejtély, hogy Jeruzsálem kérdését sikerül-e valaha is megnyugtatóan rendezni. A megoldás talán majd a távoli jövőben körvonalazódhat. Csak remélni lehet, hogy nem kell olyan sokáig várni rá, mint a Messiás eljövetelére.