2024. április 19., péntek

Regisztráljon, aki szavazni akar!

Konzuli fogadónap volt Magyarkanizsán

Az év utolsó konzuli fogadónapját tartották csütörtökön Magyarkanizsán. Ezúttal 85 polgár adta át kérelmét a községből az egyszerűsített honosítási eljárásban. Szegedi Piroska konzul ezúttal a választásokra is kitért.

Fotó: Puskás Károly

Fotó: Puskás Károly

– A regisztráció jól halad, de aki még nem szerepel a névjegyzékben, annak felhívom a figyelmét, hogy legkésőbb a választások előtti tizenötödik napig regisztrálnia kell, hogy részt vehessen a választásokon. Ugyanilyen fontos a megváltozott adatok módosítása is: aki már jelentkezett, de változásra került sor az adataiban, például házasságot kötött, és megváltozott a neve, vagy elköltözött a már bejelentett lakcíméről, azt mindenképp jelentse! Esetleg a családban tragikus esemény történt (elhalálozott a magyar állampolgár), akkor azt is mielőbb adják tudtunkra, és hozzák be a halotti anyakönyvi kivonatot a főkonzulátusra, hiszen nem szeretnénk olyan érzelmi kavarodást okozni, hogy a már elhunyt hozzátartozó nevére érkezzen boríték a szavazásra.

A konzul asszony elmondta: nagyon meg van elégedve a magyarkanizsai munkatársak munkájával. Mindig gondosan elrendezett és előkészített anyaggal várják őket, amivel jó dolgozni, és örömmel jönnek a városba a közös munkára.

Arról, hogy ez évben mennyi átadott kérelem volt, Nyilas Leonov Anita, a konzuli fogadónapok koordinátora számolt be lapunknak:

– Ez a hetedik fogadónap Magyarkanizsán ebben az évben. Átlagosan 100-110 fő jelent meg minden alkalommal, akik számára biztosítottuk, hogy a község területén be tudják adni honosítási kérelmüket. Ez nagyon fontos számunkra, mert látjuk, hogy sok polgárunknak ez hatalmas segítség, mivel anyagiakban is könnyít, az idősebbeknek pedig még fokozottabban számít, mert nem kell távolabbra utazniuk. A továbbiakban is folytatni kívánjuk a sikeres munkát. Sőt, ha valaki a szabadkai magyar főkonzulátuson szeretné beadni kérelmét, azoknak is segítünk a papírok kitöltésében.

A következő konzuli fogadónap előreláthatóan február 6-án lesz Magyarkanizsán.