2024. március 28., csütörtök

Nyolcaddöntőben a magyarok

Nagyon fontos, de nem sorsdöntő mérkőzést vívott Magyarország Lengyelországgal a Németországban zajló női kézilabda-világbajnokság 4. fordulójában, amelyben újfent az volt a kérdés, a fiatal magyar felállítás miként tudja kezelni az újabb tétmeccset, annál is inkább, mert ez a találkozó a lengyeleknek mindent vagy semmit jelentett. Szucsánszki érkeztével elvileg a védelem erősödött jobban, s ez volt az egyik kulcsfontosságú eleme ennek az összecsapásnak, azaz mennyire sikerül kikapcsolni a lengyelek legjobb játékosait. A tervek szerint aztán a magyarok alaposan leolvasták az ellenfél támadásait, így az első játékrész végére már csak a végül 8 gólig jutott Kudłacz tartotta a lengyelekben a lelket, s a második félidőre az volt a kérdés, vajon meddig bírja. A folytatásban aztán a lengyelek „az öltözőben maradtak”, mert a magyar csapat kényére-kedvére dobálta a gólokat, s 21:14-nél már érezhető volt, hogy nem lesz itt baj. Nem is lett, a mérkőzés végéig a magyarok akarata érvényesült, ezzel a lányok kiharcolták a nyolcaddöntőt.

Bietigheim: Magyarország–Lengyelország 31:28 (13:11)

EgeTrans Aréna, 3500 néző, vezették: Alpaidze és Berezkina (Oroszország).

Magyarország: Bíró, Szöllősi-Zácsik 1, Schatzl 4, Szucsánszki, Kovacsics 8, Görbicz 5, Kisfaludy 2, Klivinyi 3, Bódi 5, Szekeres 1, Mayer, Kovács, Mészáros, Hárfa 1, Janurik, Lukács 1.

Lengyelország: Płaczek, Górna, Michałów, Kobylińska 4, Roszak 1, Grzyb 4, Gawlik, Kudłacz 8, Janiszewska 3, Zawistowska, Zych, Drabik 2, Lisewska, Szarawaga, Achruk 6, Urtnowska.

Eredmények (lapzártáig), A csoport: Szlovénia–Paraguay 28:22. B csoport: Magyarország–Lengyelország 31:28. A sorrend: Norvégia 6, Magyarország, Csehország és Svédország 4, Lengyelország 2, Argentína 0 pont.

Szakértői szemmel

Magyarország–Lengyelország: „Két éve, a dániai vb herningi nyolcaddöntője után a diadalmas lengyelek szövetségi kapitánya kijelentette, nem hitte volna, hogy képesek lehetnek legyőzni a magyarokat. Az illetőt Kim Rasmussennek hívták, aki azóta a mieink mestere lett, így számára különlegesen nagy tétet jelentett a 2017-es németországi vb magyar–lengyel csoportmeccse. Mint ahogyan egyébként minden résztvevőnek, hiszen tulajdonképpen ezúttal is ki-ki mérkőzés zajlott.

Az első negyedóra ziláltsága után végre egyértelmű fölényben kézilabdázott együttesünk, köszönhetően elsősorban két középjátékosa, Görbicz és Kovacsics dinamizmusának, gólképességének. A szünetben már nyilvánvalóan a mieink felé billent a mérleg nyelve, és Bíró Blanka vezérletével válogatottunk fordulás után gyorsan be is váltotta az esélyt. Pálinger Katalin óta nem volt ilyen kapusa a magyar nemzeti együttesnek, és ez a társaknak tartást ad, az ellenfelet bezzeg szinte elrettenti a minden mindegy alapú próbálkozásoktól. A hajrára kiengedett csapatunk, de a 31:28-as végeredmény optikai csalódás. Remek érzés, hogy ennél sokkal biztosabban született meg a siker, amely máris továbbjutást jelent a nyolcaddöntőbe. Ennyivel most már hiba lenne beérni, de az arcokat, a gesztusokat tekintve joggal reméljük: a mi vb-nk még csak most kezdődött el.”