2024. március 29., péntek

Környezetvédelem és oktatás

Bane Ranđelović, a Rotary Club szerbiai és montenegrói kormányzója munkatársai kíséretében a napokban Topolyára látogatott. A helyi Rotary Club tagjaival a szervezet tevékenységéről, céljairól beszélgettek.

A topolyai klub eddigi tevékenységét a jelenlegi elnök, Tóth Imre ismertette, hangsúlyozva, hogy tíz év telt el a helyi klub újraalakítása óta, és ezt szeretnék méltóképpen – többek között faültetéssel – megünnepelni.

A Rotary nemzetközi faültetési projektuma során világszerte összesen egymillió-kétszázezer fát ültetnek el – ennyi rotarysta van a világszervezetben –, hogy ezáltal hozzájáruljanak a klímaváltozás megfékezéséhez, illetve hogy szebbé tegyék a környezetüket.

– A világ minden részében tagjaink egy-egy facsemetét ültetnek el ebben a Rotary-évben, így Szerbiában 1200 facsemete kerül földbe. A környezetvédelemmel kapcsolatos tevékenységen kívül az oktatás korszerűsítését, a tanulóifjúság támogatását tűztük ki célul a Szerbiában működő hatvanöt Rotary Clubban – hangsúlyozta a kormányzó.